About 'Part Seventeen'

Sziasztok!
A csoportban azt írtam, nem sokára (ma) rész, de kiderült, hogy ez nekem így nagyon nem okés. Sajnálom, de időm nincs annyi, mint tenger. Ma tételeket tanultam, + a töri tz-re készültem. Holnap pedig szintén tételeket kell tanulnom, + a nyelvtan-irodalom-matek vizsgám is holnap lesz, csütörtökön pedig felelek a tételekből. A csütörtök délutánom sem szabad, mivel kémia tz-t írok, DE (elvileg) péntek este nekiülök a résznek, és már hétvégén hozom! Remélem nem bánjátok, és tudtok várni még egy hetet a részre! Sajnálom, tényleg, ez nekem sem valami király állapot, de az évvégi vizsgák ugyebár fontosak. Ezer bocsánat, komolyan, de ezzel most nem tudok mit csinálni.:/ Remélem megértitek:)

xoxo*

P.S.: Hétvégére terveim szerint sokkal izgisebb, és hosszabb résszel jövök nektek, mint az eddigiek;). Garantálom, hogy ki fogtok ugrani a bőrötökből (na, nem örömötökben), amikor megtudjátok, ki lesz az új szereplő, és milyen múltja van, s a múltja hogyan passzol Lena múltjával.  

PART SIXTEEN

Sziasztok!

Mint mondtam a csoportban, ma jön a rész, mert hétvégén nem leszek elérhető, egészen vasárnap estéig (vagy hétfő délelőttig).

Nem tudom elmondani, mennyire köszönöm a kommenteket! Pont egyik reggel olvastam el azt a hármat - suli előtt - és mikor végeztem velük úgy mosolyogtam egész nap, mint egy bolond. Felvirágoztattátok a napomat, de komolyan! Imádlak titeket!<3 Köszönöm, hogy támogattok, hogy adjátok a visszajelzéseket!Köszönöm:)

Megint nem akarok sokat beszélni, jöjjön a rész!:)

Jó olvasást!

xoxo*

PART SIXTEEN

A nap erős sugaraival megtölti a szobát fénnyel. Lassan nyitogatom ki a szemeim; minden homályos előttem, pislogok párat. Az első kérdés, ami eszembe jut: Hol vagyok?

Súlyt érzek a derekamon, így kíváncsian pillantok lefelé. Dave karja. Hirtelen tudatosul bennem, hogy nála vagyok, eszembe jut, hogy mit történt tegnap, mit mondott, hogy aludtunk el. Elmosolyodom a gondolatra, hogy egész éjszaka a testével takart, hogy ilyen közel volt hozzám.

- Miért mosolyogsz? – kérdezi rekedt, álmos hangján Dave. Tartása a derekamnál szorosabbá válik, ahogy még közelebb fészkeli magát hozzám. Nagy nehezen szembe fordulok vele, hogy látni tudjam reggeli, kócos, nyúzott arcát. Meglepetésemre őt nem nyúzta meg az éjszaka, ahogyan más pasit szokott. Az arca ugyanúgy angyalinak, természetfelettien gyönyörűnek tűnik, mint nappal.

- Mert jólesik – adok feleletet az előbbi kérdésére, mire ő is elmosolyodik. Zöld szemei vidáman csillog, a szemei nem karikásak, alatta pedig nem lilák. Tökéletes. Villámcsapásként jövök rá a tényre, reggelente szörnyen nézek ki. A hajam kócos, az arcom smink nélküli. Csodálkozom, hogy még nem fogta menekülőre!

Alsó ajkamat beharapva sietek a táskámhoz, amit felkapok, majd besietek a fürdőszobába. Áldom magam, amiért mindig magamnál hordom a szempillaspirálom és a szemceruzám. Gyorsan – a kezemmel – megfésülöm a hajam, megigazítom, majd a szemeimnek halvány keretet adok a szemceruzával, a szempillaspirálommal pedig hosszabbá varázsolom a pilláimat. Nem egy csodálatra méltó arcot varázsolok, de jobb a semminél. Megnyugodva sétálok vissza a szobába, dobom le a táskám az eredeti helyére, és törökülésben ráülök az ágyra. Dave összevont szemöldökkel mérlegel engem.

- Mit csináltál? – érdeklődik továbbra is engem fixírozva. Felkönyököl, s egyik kezével kisöpri haját a szemeiből.

- Csak úgy, ahogy elviselhetővé tettem az arcom – vonok vállat.

- Ezt hogy érted? – ül fel mellém ő is, kezeivel elkapja az enyéimet, és összekulcsolja őket. Halványan elmosolyodom az érintésére, és az ő mosolyára.

- Tudod, reggelről nem vagyok valami szép látvány – sóhajtok fel kissé szégyenlősen. Vonakodva vitatom meg vele, hogy nem tartom magam egy szépségkirálynőnek, reggel pedig főleg nem, miközben ő a megtestesült tökéletesség.

- Gyönyörű vagy. Reggel, délben és este is. Mindig – búgja már az ajkaimba. Nem tiltakozom a csók ellen, amit kezdeményez.

Rögtön elmerülünk egymásban. Hirtelen elkap egy érzés… a vágy…, hogy olyan közel legyek hozzá, amennyire csak lehet. Ahhoz a férfihoz, aki képes megrémiszteni és egyben megvédeni mindentől. Kezeim rögtön elindulnak a haja felé, amibe belemarkolok, mire belőle egy mély, rekedt, férfias, vágytól túlfűtött nyögés szakad ki. Gyengéden simítja kezeim a hátamra, mintha attól félne, hogy egyetlen rossz mozdulatától összetörök. Remegve veszek egy mély lélegzetet, mielőtt újra az ajkaira tapadok. Köröket rajzol a vállamra, aminek hatására a mellkasomban keletkező tűzgolyó felrobban. Tudja, hogy imádom, mikor valaki a hátamat simogatja, ez pedig megérint. Emlékszik arra, mikor először adtam tudatára ezt a reakciómmal. Egy szóval sem mondtam neki, ő mégis megérezte, hogy szeretem ezt, és idáig meg is jegyezte. Sosem egy férfi sem törődött még így velem, azzal, hogy mi a jó nekem, és mi nem, erre itt van ő. Ő, aki meglepetésemre előhozza belőlem a lányt, akit eddig rejtegettem. Mellette nem félek kinyitni a számat, nem félek elmondani a véleményem, nem félek semmitől! Mellette hasonló az érzésem, mint Adam mellett. Ezer éve ismerem őt, Dave-t pedig csak másfél hónapja, mégis úgy tudok mellette lenni, hogy magamat adom… az igazi magamat, nem pedig azt, aki alig szólal meg, csak ha kérdezik. Adamet persze csakis a testvéremként szeretem, és ez a különbség közte és Dave között, bár a Dave iránti érzelmeim még magamban sem tisztázódtak, tudom, hogy ez nem egy egyszerű nyári kaland, de végül is lehet, hogy csak nyár végéig fog kitartani, nem tudhatom. Lehet, hogy előbb, lehet, hogy később vagy lehet, hogy mellette fogok megöregedni… Na, nem, ezt azért még én sem hinném el! Dave tipikusan az a srác, aki magába bolondítja a lányokat, a nőket, s egy (vagy két) éjszaka után kiteszi a szűrűket. De velem még le sem feküdt, és ahogy tegnap mondta, még nem is tervezi. Szóval ebből azt szűröm le, hogy nem vagyok egy egyéjszakás kaland a számára, ami már magában sokat jelent.

- Reggeli – szakad el tőlem hirtelen, mintha ez a szó most jutott volna eszébe.

- Mi? – vágok egy olyasfajta most-mi-van fejet, mire szemeit az enyémmel egy vonalba emeli.

- Elfelejtettem, hogy reggelit kéne készítenem – magyarázkodik, és gyorsan lerúgja magáról a takarót, majd kisiet a szobából. Kissé megszeppen nézek utána a gyorsasága, és hevessége miatt. Most komolyan! Mi van?

Mivel a reggeli szót említette, ezért a konyhába tipegek be sietősen, ahol meg is látom őt, amint egy szál fekete, Calvin Klein alsónadrágban, félmeztelenül, serpenyővel a kezében készíti el a rántottát.

- Mit csinálsz? – szakad ki belőlem a kérdés, amikor már eltelik pár perc, és ő még csak észre sem vesz, annyira figyel, hogy el ne rontsa a reggelit. Nagy mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy figyel rám, észrevesz az ajtóban.

- Reggelit – feleli egyszerűen, mintha kissé talán zavarban lenne. – Csak rántottát tudok… izé… szóval remélem nem baj – vakarja meg a tarkóját egy édes mosollyal az arcán.

- Még egy fiú sem csinált nekem reggelit… kivéve a bátyámékat, de az nem ugyanaz – mosolyom szélesebb lesz, ahogyan egy kissé csökken a zavara, amiatt, hogy megtudta: ő az első reggelit készítő férfi, akinél előző éjszaka aludtam.

- Én pedig még nem csináltam nőnek reggelit. Csak anyának, és a nővéremnek, de ugye az nem számít – kacsint rám. – Nem szoktam hozzá ehhez – rázza meg a fejét, s leveszi a serpenyőt a tűzhelyről, s kiszedi két tányérba a rántottát.

- Mihez? – érdeklődöm kíváncsian. Mi az, amit ő még nem tapasztalt ezelőtt?

- Hogy tudod… reggeli meg, hogy az éjszaka semmi sem történt, hogy melletted ébredek, miközben csak aludtunk az éjszaka. De tetszik, és örülök, hogy az első ilyen tapasztalatom szerzésében te is részt vettél – egy tipikus szívtipró mosollyal az arcán nyom egy puszit az arcomra, miközben elhalad előttem, hogy a két tányért le tudja tenni az asztalra.

- Hova-hova? – kapja el a derekamat, miután befejeztük a reggelit, én pedig kilépek a hálószobához vezető folyosócskára. Arcát a nyakamba fúrja.

- Felöltözni – nevet fel zavaromban, amit a közelsége okoz, s az, hogy forró leheletét a nyakamon érzem.

- Miért? Nekem megfelelsz így is – pimasz mosolyra húzza az ajkait, miközben kezeivel végigsimít a hasamon, és megállapodik a csípőmnél.

- Abban biztos vagyok, de valamikor haza is kéne mennem, így pedig ki nem mehetek – egyetértően megrázza a fejét -, Adam már tuti aggódik – mondom egy sóhaj kíséretében, és lehámozom magamról a kezeit, majd megfordulok, és egy vigyorral a képemen behátrálok a szobába, majd becsukom az ajtót.

- Lena! – kopog be Dave. A hangja incselkedő, csibész, és ez megmosolyogtat. – Bemehetek?

- Nem! – vágom rá határozottan, szinte már fenyegetően.

- De miért? Nem tudsz újat mutatni, ezt te is tudod – nem adja fel.

- Dave, kérlek… - kezdek bele hisztérikusan, és gyorsan öltözni kezdek, de a nadrággal meggyűlik a gondom. Mikor már rajtam van a nadrág, a pólóm pedig a földön az ajtó kinyílik.

Vér szökik az arcomba, ahogy meglátom Dave fürkésző tekintetét a felsőtestemen.

PART FIFTEEN

Sziasztok!

Annnnnnnnnnnnnnnnnnnnyira köszönöm a visszajelzéseket, amik tőletek származnak! Imádlak titeket, de tényleg! A feliratkozót, az oldalmegjelenítések, a kommentek, a pipák! Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok nektek, köszönöm! Igazából nem is akarom húzni az időt, itt jön a +2.500 szavas, négy oldalas szépség, hosszúságban az egyik leghosszabb, és szerintem tetszeni fog a vége;)

Jó olvasást! 

xoxo*

PART FIFTEEN

A kép csak illusztráció

New Yorkhoz nem híven a júniusi hőmérséklet most kevesebb a 30°C-nál. Az eső reggel mér szemerkélt is, ami nekem is borús hangulatot varázsolt, s most sem vagyok a legjobb állapotomba a reggeli ébresztésemnek köszönhetően, ami Adam jóvoltából egy vödör víz volt, s azt hiszem, nem kell újra említenem az esőt, ami még jobban elvette a kedvemet.

Adam-mel a Jenny’s kávézóban üldögélünk. Régies. Nem szeretem az ilyen helyeket. A plafon fehér, a falak bordóak, az asztalok szögletesek, fémből vannak. Alul, a lábuk már-már kezd rozsdásodni, az üléshuzatok könnyen leránthatóak, ezért nem fészkelődöm a helyemen. Az asztalon egy vörös-fehér terítő díszeleg, s mindig, mikor valaki benyit, a szél belekap a szélébe. Az asztalon szalvétatartó, s egy fekete bőrrel körülölelt étlap. Magamtól sosem léptem volna ide be, viszont Adam elmondása szerint a kávéjuk isteni, ezért nagy nehezen beadtam a derekam.

Az egyenruhába öltöztetett pincérnő megköszörüli a torkát felettünk, mire rögtön felkapom rá a tekintetemet. Szőke, barna bőrű, a szemceruzája mintha reggel sminkelés közben elcsúszott volna. Műszempillái csálén állnak, vörös ajkai viszont kifogástalanok. A helyhez tökéletesen passzol a lány, s a pultnál ülő borzos hajú pasas is. Még mindig viszolygom a helytől, viszont mikor a szőkeség elém helyezi a kért forró kávémat.

- Köszi – motyogom el, mikor indulni készül. Halványan rám mosolyodik, gondolom nem szokta meg, hogy megköszönik a rendelés kihozását. – Na, miről akartál velem beszélni? – Belekortyolok a kávémba, s rögtön le is nyelem, mielőtt többet árthatna a nyelvemnek. Tényleg tűzforró!

- Miből gondolod, hogy beszélni akartam veled? – vonja fel a szemöldökét, és bár tény, hogy jó színész, nem tud átverni.

- Jaj, ne csináld már! Tudom, hogy valamit meg akarsz velem tárgyalni különben, miért is hívtál volna meg?

- Nem csak ezért hívtalak meg – rázza meg a fejét. Bingó! Ezzel a mondattal bevallja nekem, hogy igenis beszélni akar velem. – Rég nem beszéltünk már bizalmasan. Persze, mikor otthon vagyunk, órákat beszélgetünk, de már nem árulsz el nekem mindent… úgy érzem – teszi hozzá az utolsó két szót egy pár pillanatos szünet után.

- Tudom, és sajnálom, csak mostanában minden furcsa, zavaros. Nem tudom, mi van velem, mert úgy érzem megváltoztam, de lehet, hogy mégsem csak… nem tisztázódott még bennem semmi az új környezettel kapcsolatban, – Dave-vel kapcsolatban – teszem hozzá magamban.

- Nem tetszik New York? – faggat összevont szemöldökkel. Lassan a szájához emeli a kávéját, és beleiszik. Mivel ő is ugyanazt a rendelést adta le, mint én, ezért arra következtetek, hogy már nem olyan forró az a kávé, ezért hát én is beleiszom.

- Nem erről van szó. Csak új társaság, új légkör. Munkám sincs még, pedig kéne keresni egyet, mert nem szeretnék örökre a nyakadon lógni! – sóhajtok fel kissé komoran. – De miről is akarsz velem beszélni?

- Dave-ről – vágja rá kertelés nélkül. Az ajkaim elnyílnak egymástól, s mondanék valamit, de nem tudok mit. Kurtán megfogalmazta, miről akar tudni, és ezzel nincs is semmi baj, de a kíváncsiságának tárgya, miért éppen Dave? Hogy mondhatnék neki bármi konkrétat is, mikor még én sem tudom, hogyan állunk?

Az elmúlt két hétben, a New York-felett randink óta, a kapcsolatunk… más lett. Beszélgetünk, nem olyan erőszakos, mint volt, de még mindig vannak problémák az erejével, és a saját maga féken tartásával. Ebben a kéthétben volt pár elkalandozott kéz, amik persze az övéi voltak, pár kócos haj, autóban lévő csókcsaták. Annak ellenére, hogy nem akartam, hogy a kapcsolatnak nem nevezhető valamink három részre osztódjon, megtörtént. Egyik este még elbeszélgetünk, hülyéskedünk, és jól érezzük magunkat. Másik este pedig már hevesen faljuk egymást, kezei bejárják a testemet, én pedig nem teszek ellene semmit, mert jól érzem magam. Viszont ott a harmadik este, mikor mindkettő van, és az tökéletes.

- Mi van köztetek? – kérdése kizökkent a gondolatmenetemből, rögtön visszatérek a valóságba. A kérdés, amin már két hete én is rágódom, de választ nem tudok rá.

- Kapcsolatnak nem nevezhető valami – felelem egyszerűen, gondolkodás nélkül. A gondolataimban mindig így nevezem a Dave és köztem lévő izét, és mivel más szó nincs a kapcsolatnak nem nevezhető valaminknek, ezért mással nem is tudok szolgálni Adamnek.

- Ezt aztán jól megmondtad – morogja. A téma – látszólag – nagyon nem kényelmes neki, ahogyan nekem sem, ezért egyszerű lenne, ha nem bolygatnánk a témát, de tudom, hogy ezt nekünk most meg kell beszélnünk. Ha mással már nem tudom, akkor legalább vele, hisz’ mégiscsak ő a legjobb barátom, az ember, akiben teljesen meg tudok bízni.

- Én sem tudom, érted? Egyszerűen… kavarognak bennem az érzések. Mintha két felem lenne: az egyik, aki rohadtul élvezi a dolgot, s a másik, aki pedig fél tőle – a szavak ömlenek belőlem, mielőtt meg tudnám gondolni, mit mondok el. Tudom, hogy mit gondoltam; meg tudok benne bízni, a legjobb barátom, de azért a félelmem Dave-től mégsem publikus infó számára sem.

- Félsz tőle? – kérdezi egekbe ugrott szemöldökkel, mire én egy aprót bólintok. Ha már elmondtam nem fogom tagadni, sem pedig más irányba terelni az értelmezését a magyarázatommal. – Nem kéne – rázza meg a fejét, és a kávéját eltolja maga elől, majd az asztalon nyugvó kezemre ráhelyezi az övét. Az eddig lehajtott fejem most ráemelem. Őszinte. Tényleg úgy gondolja, nem lenne okom félni tőle. – Nem bántana nőt. Szándékosan sosem. Nem az ő stílusa. Tudom, hogy balhés, hogy elver egy pasit, de nőt nem. – Persze, ő nem tudja, amit én tudok! Nem tudja, hogy Dave, mit tett velem három évvel ezelőtt, hogy bántott, hogy a tette súlya nagyobb, mint egy nő megütése. Oké, talán mégsem! De mégis… kicsit. – Kedvel téged. Tetszel neki. Jól érzi magát veled. Mondta, és én hiszek neki, higgy te is! Viszont vigyázz! – meglep az utolsó mondatával. Hitegeti velem, hogy Dave kedvel, tetszem neki, hogy élvezi a társaságom, erre azt mondja, vigyázzak. – Könnyen összetörheti a szíved. Ő mindig is az a pasi volt, akibe a lányok belezúgtak, majd Dave eldobta őket, érzések nélkül. Nem akarom, hogy te is így járj!

Dave clubb-ja elég híres. Vagy kétszáz tinédzser, huszonéves ember őrjöng a basszus dübörgő hangjára. A fények össze-vissza cikáznak, s megvilágítják az izzadtságtól csillogó, táncoló emberek testét. A bárszéken ülök, előttem a csapos, aki ezerrel mosolyog rám, hozza felém az italokat, ingyen. Ezen a részleten nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, először azt hittem azért, mert ismerem Dave-t, viszont a srác utána kiegészítette magát azzal, hogy ő állja, meghív.

- Bocs, csak az egyik srác. Új – vetődik le mellém Dave egy halvány mosollyal az arcán. – Hányadik körnél tartasz? – bök a poharam felé.

- Ó, ez csak a harmadik. A pultos srác kétszáz kilométer per órával próbál leitatni, én pedig nem bírom győzködni, hogy ez bizony az ő rovására fog menni, szóval tartsa kordában a kezét, ne töltsön vele többet – sóhajtok fel, a hosszú beszámolóm pedig, egy pitiáner témáról, megnevetteti őt.

- Hogy-hogy az ő rovására fog menni? – vonja össze a szemöldökét hirtelen.

- Meghívott – felem, s lehúzom az utolsó pár korty alkoholt, ami a pohárban van.

- Ki fogja fizetni az egyszer biztos – motyogja bosszúsan, s máris tudom: nem a pénzért mérges, hanem, mert engem hívott meg. Elmosolyodom a féltékeny arckifejezés, mikor a srác elhalad előttünk, és rám mosolyog. Dave felpattan, s mögém sétál. Kezei lassan kúsznak a hasamra, ahol összekulcsolja a kezeit. Meleg leheletét vészesen közelről érzem meg a nyakamon. Kezem-lábam remeg a közelségétől, az érintésétől… tőle. Száját a nyakamhoz nyomja, s egy apró puszit nyom rá, majd a fülemhez vezeti ajkait.

- Táncolj velem! – Tudom, hogy a pultos srácnak van címezve a kis akciója. Ha nem lenne a pasas csak simán kijelentené.

Meg sem várva a válaszomat kézen ragad, majd egy győzedelmes mosolyt küldve a pult mögött álló srácnak a tömeg közé húz. Mikor már az emberek által alkotott pajzs közepére érünk, hirtelen megfordul, kezeit pedig a derekamra vezeti.

A zene ritmusára mozgunk, szinte egyszerre. Testünk teljesen egymáséhoz simul. Mellkasom az övéhez tapad, így pedig érzem a szíve sebes ritmusát, aminek tempója egyezik az enyémmel. A táncunk lassan már csak csókolózássá növi ki magát. Kezeivel átöleli a derekamat, így próbálja azt a minimális távolságot is csökkenteni köztünk. Lihegve válunk el egymástól, pár pillanatig csak elveszünk egymás íriszeiben. Kezemet összekulcsolja az övével, majd a club hátsó részébe vezet, ahol a hátsóbejárat van, ami egy sikátorba vezet. Két srác, és egy lány éppen cigit szívnak a falnak támaszkodva, Dave odavezet.

- Jack, zárj majd be! – adja az utasítást Dave rögtön, a lényegre térve, s zsebéből kiveszi a kulcsokat, majd a férfi kezébe nyomja őket. Már húzna is kifelé a zsákutcából, de a lány megszólal.

- Ő Lena? – kérdezi, és hozzánk sétál. Gyönyörű, világosbarna haja szinte már a csípőjéig ér. A szeme olyan kék, hogy már-már világít a sötétben, bőre tökéletes fehér, arcán kedves mosoly ül. Kezét nyújtja. – Isabelle – mutatkozik be illedelmesen, én pedig erre, szintén mosolyogva, kezet rázok vele.

- Jack – jön oda hozzánk a két férfi. Jack egy magas, kigyúrt, agyon tetovált fazon, fekete hajjal, egy szemüveggel, amitől az ember azt hinné ártatlan kinézetű, de koránt sem. Mintha egy filmből lépett volna elő, tekintete égeti az arcom.

- Sebastian – mutatkozik be a másik is. Nyurga srác, aranyos. Alacsony, vékony, de azért erősnek tűnik. Szőke, napbarnított, hipster srác. A stílusa kissé Dave-ére emlékeztet. Elmosolyodik, én pedig viszonzom a gesztust.

- Lena – mondom mindkét férfinak, bár sejtem, hogy mivel a lány tudta a nevem, ők is tudják.

- Hallottunk rólad – vigyorodik el Jack, de ha belegondolok, inkább vicsorgásnak látszik. Egy mélyet szív a cigijébe, majd jólesően kifújja a nikotinnal megtelt füstöt.  – Dave-nek jár a pofája – kacsint rám jelentőségteljesen. Dave mesélt rólam? A gondolatra pirulva pillantok fel Dave-re. Még jó, hogy a sötét elrejti a vörössé vált arcomat.

- Kuss – szól rá Dave egy pimasz vigyorral az arcán. – Ne felejts el bezárni! – szól rá, s már ki is siet a sikátorból velem együtt.

- Esik – állapítom meg hirtelen. Furcsa, eddig észre sem vettem a szemerkélő esőt. A felhők eltakarják a minimális fényt adó holdat, a csillagok sem látszanak.

- Akkor hozzám megyünk – mondja egyszerűen, s kinyitja előttem az ajtót. A kocsi mögött kerüli meg a járművet, és beszáll a kormány mögé.

- De kocsival vagy…

- Akkor mondom máshogy! Aludj nálam – fordítja felém a fejét. Kezével átnyúl a fejem felett, és bekapcsolja a biztonsági övemet, utána pedig a sajátját is. Ajkaimba harapva gondolkodom el.

Nem szeretek neki ellentmondani, ő sem szereti, mikor ellentmondok neki, ezért nem szoktam. Viszont most szívem szerint kiugranék az autóból. Aludni. Nem hiszem el, hogy neki, Dave Campbell-nek ez a terve estére velem. Most mit csináljak? Ha nemet mondok ideges lesz, azt pedig egyikőnk sem akarja! De én meg nem akarok vele lefeküdni! Nem, nem most. Justinnal más volt a helyzet, vele nem volt még egy kapcsolatnak nem nevezhető valamim sem. Dave-vel viszont ez megvan, és nem akarom megbánni, hogy lefekszem vele az első adandó alkalommal.

Egész úton feszült vagyok, nem tudom, hogyan viselkedjek, még megmozdulni sem szeretnék. Az alsó ajkam harapdálom, az üléshuzatot piszkálom. Párszor Dave-re pillantok, olyankor pedig néha el tudom kapni pimasz vigyorát, aminek hatására még feszültebb leszek.

Dave lassan leparkol az egyik társasház előtt. Többször voltam már nála, ötször-hatszor már biztosan, de nem éjszakára! Csak max két órát, és akkor is csak a nappalijában, a konyhában, és a szobájában, na meg persze a fürdőszobában. A többi szobába tilos volt belépnem, a szabály pedig valószínűleg máig nem is változott. Én még csak az övem kapcsolom ki, mikor ő már az ajtót nyitja ki nekem.

A cipőm leveszem az előszobájában, ahogyan a pulóveremet is, ami viszont már csak a nappaliban teszek le, a kanapéra. Dave már az első alkalommal mondta, hogy érezzem csak magam otthon, ezért én nem is vitatkozom vele, mivel utálok feszengve lenni más lakásán, azon agyalva, hozzá nyúlhatok-e ehhez meg ahhoz, s vajon leülhetek-e ide vagy oda. Most viszont feszengek. Nem vagyok képes ellazulni, félek… Nem tőle, hanem attól, mi lesz éjszaka.

- Mi a baj? – jelenik meg hirtelen mögöttem Dave, kezeivel végig simít mindkét karomon. Szembe fordulok vele.

- Nincs itt a pizsamám – rögtönözök hirtelenjében, és ezt ő is tudja, de nem szól, csak kuncogva besétál a szobájába. Mit csinál? Egy fehér pólóval jön vissza hozzám, és adja azt a kezembe.

- Megoldva!

- Ehhez alsó rész nem jár? – bukik ki belőlem a kérdés, ami újra mosolygásra készteti őt. Válasz helyett csak megrázza a fejét, s besétál a konyhába.

Szidom magam, amiért nem tudok végre ellazulni. Lesz, ahogy lesz! Tudom, hogy nem erőltetné a szexet tudván, mennyi kárt okozott ő bennem akkor. Bízom benne, bízom benne!

- Lezuhanyozom! – mondom kissé hangosan, hogy ő is hallja.

- Kíséret? – dugja be a fejét kaján vigyorral az arcán, s bár tudja, hogy erre ’nem’ lesz a válaszom, próbálkozik.

- Nem kell! – nevetek fel, és már be is sietek a fürdőszobába.

A póló rajtam, az összes karkötőmmel együtt, a nyakláncom pedig szintén. Ezekkel nem érzem magam olyan meztelennek. Vonakodva lépek be a szobába. A combközépig érő póló alig takar valami a lábaimból, ha pedig ülök, hajolok vagy guggolok a fenekem gond nélkül elő tud bukkanni a textil alól.

A szobában nincs senki, ami kissé megnyugtat, de az nem, hogy villámlik, dörög, zuhog odakint. Adam biztos aggódik. Nadrágom zsebéből előkotrom a telefonomat, és kikeresem Adam számát.

- Lena! – szól bele a második csengetésre. Tudom, hogy a telefon a közelében volt, mikor hívtam.

- Adam! – szólok ugyanolyan hangnemben, mint ahogyan ő szólt bele előbb a telefonba.

- Ne viccelődj! – szól rám mérgesen. – Hol a francban vagy?

- Én… Dave-nél – mondom halkabban. Nem kockáztatom, hogy Dave meghallja, hogy róla beszélünk.

- Ti… lefeküdtetek? – nyel egy nagyot, ami még telefonon keresztül is hallatszik.

- Nem, dehogyis!

- És fogtok?

- Dehogyis, Adam! Majd holnap megyek, szia! – rögtön megszakítom a vonalat. Nem vagyok hajlandó tovább taglalni, mit tervezünk estére.

- Mit hisz? – ugrok egyet ijedtemben, mikor meghallom a mély, dörmögő basszust, ami lágyan teszi fel nekem a kérdést.

- Nem fontos – rázom meg a fejemet, de ahelyett, hogy ő ezzel beérné, és kisajátítaná a fürdőt közelebb jön.

- Mond el! – bíztat lágyan, halvány mosollyal az arcán, hátha ettől megenyhülök – és meg is enyhülök.

- Hogy mi… tudod… - nem akarom előtte kimondani a szót. Mintha egy kis tinédzser csaj lennék, aki a szülei előtt nem meri kimondani a „szex” szót.

Felnevet, megrázza a fejét. – Nem. Még nem most – aranyosan megpuszilja az arcomat, és besétál a fürdőszobába.

Én már az ágyban fekszem, Dave már nem zuhanyozik, azt hiszem, már csak öltözik a fürdőben, mert nem hallom a víz csobogását. Újra az ajkaimat harapdálom. Már tudom, hogy nem akar lefeküdni velem ma este, de akkor, miért hívott? Mi oka lenne? Mi jó származhat neki ebből?

Az ajtó nyílik, a tekintetem pedig rögtön Dave fedetlen, kidolgozott felsőtestére téved. Már a látványától is zavarba jövök. Be kell ismerni, hogy gyönyörű a teste, és ő maga is. Csak egy fekete alsónadrágot visel, és egy nyakláncot, amit a találkozásunk óta egyszer sem vett le. Elmosolyodik, mikor észreveszi a figyelme tárgyát. Rám kacsint. Pirulva, nevetve dörgölöm a fejem a párnába, így próbálom elrejteni a zavaromat, amit előtte persze felesleges rejtegetnem. Befekszik mögém a takaró alá, testét szorosan az enyémhez nyomja. Mellkasa a hátamhoz feszül, az ágyéka a fenekemhez simul, a combjai követik az enyémet. Egy keze a fejem fölött, másikat átveti rajta, így von közelebb magához. Minden félelmem elmúlik, még az a minimális is, ami eddig bennem volt. Megnyugszom, ellazulok, élvezem. Szemei automatikusan csukódnak le.

- Jó éjt, Lena! – suttogja.

- Jó éjt, Dave! – viszonzom a szavait.