Itt lennék a beígért időpontra! Nos, nem mondanék semmit, ez a rész információkkal teli, részletes (nagggggyyooooon), és kissé unalmas. De! Fontos az elkövetkezendőkben. Akarom, hogy tudjátok Lena, mit érez igazából, milyen kételyei vannak, hogy ne kelljen minden részben felhoznom, így ez kissé szájbarágós.
Köszönöm a 30feliratkozót, nagyon örülök, amiért már ennyire érdeklődtök a történetért, pedig még csak most lesz fent a Part six. Az oldalmegjelenítésekért is nagyon hálás vagyok, a kommentekért és a pipákért pedig plána! KÖSZÖNÖM!<3
Na, nem húzom az időt, itt a rész!:)
xoxo*
PART SIX
Magamhoz
híven későn kelek, s ezt onnan tudom, hogy Adam már dübörög az ajtón, jelezve,
hogy fel kéne kelnem. Nagy nehezen felülök az ágyban, s az éjjeliszekrényen
lévő digitális órára pillantok, ami azt hazudja nekem, hogy már negyed három is
elmúlt. Hitetlenkedve veszem kezembe a telefonomat, és nézem meg rajta az időt.
Mikor pedig megbizonyosodom róla, hogy tényleg negyed három, úgy pattanok föl,
mintha rakétából lőnének ki. A fürdőszobában, minden alapvető dolgot elvégzek,
s átöltözöm. Minden cuccomat beledobálom a táskámba, nem is érdekel, hogy a
ruháim gyűröttek lesznek, mert tudom, késésben vagyok. A vállamra kapva azt, leellenőrzőm, hogy
mindent betettem-e, és miután ez is megvan már rohanok is lefelé, a hotel elé.
A levegőt kapkodva rontok ki a nyílt utcára. A többiek, akik az ajtó előtt
várakoznak rám, hirtelen rám kapják tekintetüket. Dave vigyorogva veszi
tudomásul az érkezésemet, s azt, ahogyan megérkezem. A szívem majd kiugrik
amiatt a négy emeletnyi lépcső miatt.
-
Ugye tudod, hogy a szállodában lift is van? – vonja fel a szemöldökét Andrea.
Mintha valami bekattanna legbelül, úgy érzem, most ébredek fel igazán, most
tudom, hol, mikor, kikkel vagyok.
-
He? – kérdezek vissza kissé késői reakcióval, mély levegőt veszek, és próbálom
a légzésem a normális rendbe állítani.
-
Lift. Tudod, megnyomod a gombot, és elindul – nevet fel gúnyosan. Már
megszoktam Andrea gúnyos, kissé lenéző megnyilvánulásait, főleg azért is, mert
Bellával és Anne-nel is ilyen, nem csak velem. Neki ez a természetes, én pedig nem
kötök bele.
-
Én… tíz perce keltem, eddig azt sem tudtam, hol vagyok – vágok fájdalmas képet,
s kelletlenül felnyögök.
-
New Jersey-ben – súgja a fülembe Bella, mintha segítségnek szánná.
-
Rájöttem – mosolyodom el elnézően. A telefonom a zsebemben rezegni kezd, mire
én automatikusan kapok oda, és húzom ki onnan. Adam feltűnően a kocsi felé
mutogat, én viszont csak felmutatom a mutatóujjam, jelezve, hogy csak egy
percet kérek. Libasorban szállnak be az autóba, és foglalják el a helyüket.
A
kijelzőn Birdy neve villog. Nem igazán van kedvem most vele beszélni, de nem
teszem meg, hogy hagyom csörögni.
-
Szia – szólok bele a készülékbe. A vonal végén válaszul meghallom barátnőm
kissé vékony, erőteljes hangját, ő is viszonozza a köszönést.
-
Találd ki, ki megy New Yorkba a jövő héten! – támad le rögtön. Ijedten nézek
magam elé, nem akarom, hogy ide jöjjön.
Birdy-vel
a barátságunk akkor szakadt meg, mikor elhanyagolt. A „depresszióm” ellenére,
én próbáltam minél több időt vele tölteni, mint az esetem előtt, de ő szimplán
átnézett rajtam. Nem vártam tőle segítséget, sem semmi mást, nem akartam, hogy
sajnáljon, mert egyébként sem tudott semmit a történtekről csak azt, hogy nem
voltam jól. Azóta alig beszéltünk, viszont eljött elbúcsúzni tőlem, mikor
vonatra szálltam, és eljöttem ide, New Yorkba.
-
Hát én! – adja meg a választ, mikor elmerülök a gondolataimban, s nem tippelek.
-
Ez… csodás! –játszom meg a boldog barátnőt, aki már alig várja a jövő hetet.
-
Szerintem is. Nos, most csak ezt akartam, majd hívlak, hogy mikor találkozzunk,
oké? Oké – nem lepődöm meg a magán „beszélgetésén”, mert szokott ilyet régen
is, de már idegesített. Nem akarok vele találkozni, újra beszélni vele…
-
Jó. Szia – ennyivel le is teszem a telefont. Lesütöm a szemem, és felsóhajtok.
Ebből már biztos nem tudok menekülni.
Lassan
beszállok az autóba. Ed van a volánnál, Justin pedig az anyósülésen, míg Adam,
Bella és Andrea a másodülésen, míg Anne, Dave, s ezek szerint már én is a
harmad ülésen. Kissé kelletlenül, de bemászok Dave mellé. Felém fordítja a
fejét, és pimasz mosollyal az arcán a combomra simítja a kezét. Anne rögtön
felénk kapja a fejét, és őrült vigyorral az arcán húzogatni kezdi a
szemöldökét. A szívem felgyorsul Dave érintésétől, még úgy is, hogy egy anyag
választja el a bőrömtől. Viszont mikor megindul a keze felfelé, elkapom s
visszahelyezem a saját lábára. Felkuncog, s visszafordul előre. A szívem
lassacskán visszatér a normál kerékvágásba. A telefonom újra jelzést ad, most
viszont sms-em jött. Nagy nehezen kiveszem a zsebemből a telefont, s megnyitom
az sms-t.
„Hülye vagy! xxA”
Anne
sms-e láttán elmosolyodom, s gyorsan visszateszem a készüléket a helyére,
mielőtt Da ve meg tudná nézni a szöveget.
Az
úton Dave többször is próbálkozik. Az egész csapat alszik, csak Ed van ébren a
volánnál, így Dave kihasználva a lehetőséget az arcát a nyakamba fúrja, s egy
puszit lehel a bőrömre. Idegesen suttogom a nevét, és tolom el magamtól.
-
Állj le! – parancsolok rá dühösen. Nehezen ismerem be a lelkem mélyén, hogy élvezem,
mikor közel van hozzám…
-
Nincs még vége! – suttogja a fülembe. Szinte libabőrös leszek, ahogy meg forró
leheletét a fülemen… Nem! Nem lehet megadnom magam neki, nem láthatja rajtam,
hogy igenis vonzódom hozzá.
De
hogy is érezhetem ezt? Ő az a férfi, aki az életemet tönkre tette annakidején,
aki miatt annyi barátomat vesztettem el, aki miatt majdnem tönkre tettem
magamat, aki miatt elhagytam a szülővárosomat, a jól megszokott környezetem, a
családomat. Ahogy belegondolok, hogy a bátyám, a nővérem és az öcsém miként
búcsúztak el tőlem, újra könnyek gyűlnek a szemeimben. Remegve fújom ki a
levegőt, és szentelem a figyelmem az ablakon át látható tájra. Már elhagytuk
New Jersey-t, de nem is baj, New York már egy nap után hiányzik. Úgy érzem már
a részemmé vált, s ebből a szemszögből Dave-nek köszönhetem. Dave-nek
köszönhetem azt, hogy új embereket ismertem meg, hogy Adam-mel lehetek, hogy
szert tettem egy legjobb barátra (Anne személyében), hogy New York a szívembe
költözhetett, hogy újra úgy érezhetem, hogy minden rendben van annak ellenére,
hogy Dave ragaszkodik ahhoz, hogy a közelemben lehessen.
A
jó öreg New York, amit alig egy-két hete ismerek. Rögtön feldobjuk Adam-mel a
cuccaink, és a bárba vesszük az irányt.
-
Hogy érezted magad? – lopva pillant rám, miközben vezet, s elmosolyodik.
-
Jól – adom a kurta választ. Nem akarok neki beszámolni Dave-ről, Justinról és a
lányok eszement tervéről, miszerint össze akarnak hozni Dave-vel.
-
Ennyire jól? – nevet fel a „hosszú” válaszomat hallva.
-
Ne firtassuk! – emelem a kezem, hogy ezzel jelezzem, nem akarok több kérdésre
válaszolni. Csak mosolyogva megrázza a fejét, s vezet tovább.
Nem
beszélünk, míg oda nem érünk, de nem zavar egyikünket sem. Igazából engem
megnyugtat egy kis csönd, a gondolataimba tudok merülni. A gondolataim közt
igazából, leginkább Dave jár, amit legszívesebben tagadnék, de már nem érdemes…
Észre
se veszem, hogy megérkezünk, Adam szava rángat vissza a valóságba. Kiszállok az
autóból, s követem őt a bárba. Anne már a pultot törölgeti, de az ajtón még a „CLOSED”
(zárva) felirat díszeleg, amit Adam rögvest átforgat.
Bella
Edet és Dave-t nézi, miközben a két srác billiárdozik, Andrea iszogat
valamilyen koktélt, aminek a színét látva csodálom, hogy nem adja ki magából az
egészet.
Adam
Anne mellé áll, én pedig a Andrea mellé ülök az egyik magasított bárszékre.
-
Bella végzi a dolgát – pillant a lány felé, én is arra felé fordítom a fejem.
Bellának be nem áll a szája, sajnos nem tudok szájról olvasni, pedig ezért a
képességért most mindent megadnék. Dave lassan mosolyra húzza a száját, és
felém pillant, ijedtemben elkapom a tekintetem. Az agyam azon kattog, vajon,
mit mond neki Bella, ami így megmosolyogtatja, s engem kell néznie közben.
Érzem
a tekintetét, amely majdhogynem lyukat fúr a hátamba. Óvatosan felé fordítom a
fejem, bízva abban, hogy már nem engem figyel, de tévedek. Kitartóan bámul
engem, de most már én sem kapom el a tekintetem. Míg ő mosolyog, én fapofával
állom a pillantását. Zöld szemei megbabonáznak, ha akarnám se tudnám
megszakítani a szemkontaktust, csakhogy nem akarom. Látni akarom azt a smaragdzöld,
örvénylő szempárt. Óvatosan az alsó ajkamba harapok, s minden akaraterőmet
összeszedve lesütöm a szemeimet, elfordítom a fejem. Nem akarom, hogy azt
érezze, szeretném őt, pedig pár pillanattal ezelőtt még nem semmi sem érdekelt,
csakhogy lássam a szemeit.
-
Jól vagy? – kérdezi Anne, mire én rá emelem a tekintetem.
-
Persze – mosolyodom el halványan. – Mindjárt jövök – mondom, s már indulok is a
mosdóba.
A
tükörben kezdem vizslatni magam. Nem látom, hogy kipihent lennék, az arcom még
fehérebb, mint amilyen a bőröm eredetileg. Felsóhajtottam, s megmostam a kezem
csakhogy ne feleslegesen legyek bent. Miután megmosom a kezem egy kisebb
kéztörlővel megdörzsölöm a kezem, majd a papírdarabot a kukába dobom. Mikor
megfordulok Dave-t látom meg magam előtt, apró mosollyal az arcán.
Lassan
kezdett közeledni felém, én pedig ezzel párhuzamosan hátrálni kezdek, mígnem
elérem a mosdópultot. Dave teljes testével hozzám simul. Kissé már aggasztó,
hogy folyamatosan a női mosdóban vannak ilyen pillanataink, de most próbálok
eltekinteni a helyszíntől.
Kezét
óvatosan simítja az arcomra. Megmukkanni nem tudok a közelségétől. Tiltakoznék,
hogy ne közelítsen az arcával, de nem tudok. Akármennyire is utálom magam érte…
gyengém a közelsége.
Nagy
meglepetésemre időt ad, hogy elhúzódhassak, de nem továbbra sem mozdulok. Ajkai
finoman érintik az enyéim. Pár pillanatig még csak szokjuk a másik érintését,
majd Dave nyelve menyalja a felső ajkam, ezzel bebocsátást kér a számba, amit
én meg is adok neki. Kezeim felvezetem egészen a mellkasán és a nyakán át a
tarkójáig, ahol átkarolom, s közelebb vonom magamhoz. Elvigyorodik
cselekedetemre, kezeit a derekamra simítja. Egyre hevesebben csókoljuk egymást,
viszont mikor már elhúzódik az ajkaimtól, és a nyakamra tapad rá, ellököm
magamtól. Beugrik a kép, mikor ugyanezt csinálta három évvel ezelőtt. Rémülten
temetem tenyerembe az arcomat, és rejtem el előle a könnyeimet. Az emlékek, a
fájdalom megöli a pillanatot… nem is tudom, hogy gondoltam! Hisz’ ő képes volt
megerőszakolni! Hogy is hihettem, csak egy pillanatra is, hogy ő nem ugyanaz?
-
Lena – suttogja a nevemet, s egy lépéssel közelebb jön.
-
Ne! – nyögöm ki elhaló, elcsukló hangon. – Csak menj ki! Menj! – mutatok az
ajtó felé hevesen. Remegő kezekkel söpröm ki a hajam az arcomból.
Dave
vonakodva, aggódó arccal, de teljesíti a kérésemet. Kissé csalódottnak tűnik,
ami miatt csodálkozom is, de az emlékek előtérbe kerülnek az elmémben.
Uuuuuuuu. Mióta várom, hogy megcsókolja!:$ De az már sok, hogy a nyakát is. Bármennyire is undorító, köcsög stb. személyiség Dave, én is beleesnék. De, hogy azok után egy női mosdóban "letámadja". Az sok(k). Kövit hiperszuper fénysebességgel!;) Bell xx
VálaszTörlésSzia!:)
TörlésAz olvasók nagy része is (szerintem) már nagyon várta ezt a csókot, ahogyan én is.^^:D Dave kissé túlment a határon, de hát ő sosem tudja tartani magát a határokhoz.xd Meg mondom őszintén, már én is úgy vagyok vele, hogy bárcsak Dave létezne..:$ Náluk a nőimosdó már... védjeggyé fog válni.:D
Sajnos, késtem vele, de ma megpróbálom befejezni a 'Part seven'-t!:)
xoxo*
Drága Summer!
VálaszTörlésTőlem kértél kritikát a Blooming Wildflwers című blogon. Az igazság az, hogy még csak most fejeztem be a blogod olvasását, és most készülök megírni a kritikád, ami hamarosan fel is kerül a blogra.
További sok sikert (egyenlőre még nem nyilatkozom),
Angel Wolfslayer