2013. március 27., szerda

PART SEVEN

Sziasztok!
Nagyon, nagyon sajnálom, amiért ennyit késtem, de ihlet és idő hiányban szenvedtem. Ezt a részt is Katie Boo-nak köszönhetitek, mert ő adta a részötletet, a többi pedig csak úgy jött. Most csak simán leültem a gép elé, minden féle ötlet nélkül, ami nem szokásom, szóval lehet, hogy kicsit furcsa is lett ez a részt, amit sajnálok. Szóval rövid, furcsa, de nekem tetszik! Remélem nektek is! Az új szereplőnk képe pedig majd holnap kikerül a többi közé, hogy majd elképzelésetek is legyen felőle, mert egyhamar úgysem fogok tudni leírást adni róla! Nem akarom sokáig húzni az időt, még annyit szeretnék mondani: Angel W., kérésemre egy kritikával ajándékozott meg, amit olvasva én meg is örültem, mert alapjáratban én elégedett vagyok a kritkával, a hibákon pedig majd próbálok javítani.(Ha kíváncsiak vagytok a kritikára, akkor KATT). Ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást!:)
xoxo*


PART SEVEN
Andrea Collins
Ujjaival erősen megragadja a csípőmet, és erősen a falnak nyom, ezzel egy erélyes nyögést kiváltva belőlem. Rögtön a nyakamnak támad, és ellenkezhetnék, de eszemben sincs! Az idők teltek, és én egyre jobban akartam őt, és ez a kívánat mostanra már felemészt. Utolsó emlékem az együttlétünkből az, amikor a legnagyobb élvezetet okozta nekem, reggel mégis felültetett. Érdekel-e? Nem, mert tudom, hogy Lena-t is választhatná, mégis hozzám fordult!
Kezei kényes területre tévednek. A nadrágom gombját vadállatként tépi le, és nem is várakoztat, lejjebb tolja a darabot az alsóneműmmel együtt, és keményen belém hatol ujjaival.
- Bassza meg…! – káromkodom el magam. Rég óta hiányolom már őt, és most végre megkapta, de tudom… most már nem hagyom, hogy elmenjen! Ő az enyém. Hozzám tartozik! – Dave – sóhajtok fel, s beletúrok, sűrű, kuszán álló, göndör hajába.

Helena Evans
Adam mindig kitalál valamit a napokra. Kreatívabb, mint gondoltam, bár az új ötletéért még annyira sem vagyok oda, mint az előzőért, pedig azt sem kedveltem. S az új ötlete, hogy utazzunk le a tópartra egy napra. Mikor megkérdeztem tőle, kire szokta hagyni a bárt, csak annyit mondott, hogy egy ismerősének. Tudtam, hogy nem akarja elárulni, ezért nem is firtattam, a kíváncsiság viszont könyörtelenül fúrta az oldalamat, ahogyan most is.
Túltéve magam Adam titokzatosságán felkeltem Anne-t. Mivel tegnap olyasfajta pizsama-partit tartottunk, az ágyamban terpeszkedik mély álmát alva. Nem kezdek el ugrálni az ágyon, ahogyan ő ébresztett múltkor, hanem csak gyengéden, a nevét mondogatva megrázom a vállát. Szőke haja miatt nem látom, hogy nyitva van-e a szeme, ezért erősebben kezdem rázni őt a vállánál fogva.
- Ébredj már, Anne! – csattanok fel ingerülten, mikor már egy ideje próbálom ébresztgetni.
- Mi van? – nyög fel álmosan, és kisöpri arcából a haját.
- Ma megyünk a tóhoz. Na, kelj már fel és készülj el! Fél óra, és mindenki kocsiba száll! – mondom, s már fel is állok, majd kisétálok a szobából. Igaz, még pizsamában vagyok, ezért nem tervezek kimenni az utcára.
A konyhába veszem az irányt, s elkészítem a reggeli teámat, majd a forró itallal teli bögrét a kezembe véve a nappaliba sétálok, és az asztalról felkapom a telefonom. A névjegyzékben kezdek kutakodni, míg megtalálom a keresett személy nevét. A híváskezdeményezés felületre helyezem az ujjam, s máris fülemhez emelem a készüléket.
Negyedik csöngés, ötödik, hatodik…
- A hívott szám jelenleg nem elérhető. Ha kíván üzenetet hagyni, a sípszó után megteheti.
Felsóhajtok, s visszateszem a telefont a dohányzóasztalra.
- Jó reggelt! – köszön nekem nagy mosollyal az arcán Andrea, amit máris furcsállni kezdek.
- Neked is – motyogom összeráncolt szemöldökkel. Végig mérem, de nem találok rajta semmi furcsát, nem változott tegnap óta, csak az arcmimikája lett vidámabb.
- Mit csináltatok tegnap este Anne-nel? – érdeklődik, s színjátékába bele is zavarodom. Nem hiszem el, hogy egy nap alatt ennyire megváltozott! Kedvesebb, nem mutatja magát olyan antiszociális fajtának.
- Filmet néztünk… és mást nem is. De… veled mi van? – nyögöm ki egy korty tea után.
- Semmi. Mi lenne? – von vállat, és a távirányítót kezébe véve bekapcsolja a tv-t. Éppen egy fekete-fehér film köti le a figyelmét, ami engem nem is izgat, csak tovább fürkészem az arcát, furcsállva a hangulatváltozását.
- Sziasztok! – lép be a nappaliba Ed és mögötte Dave, akinek a tekintete rögtön rám, majd Andrea-ra vándorol, aztán újra rám.
- Cuki a pizsid – kacsint felém Dave. Automatikusan lepillantok a nadrágomra, amin több száz maci tart a kezében egy rózsaszín szívet. Felsóhajtok, majd figyelmen kívül hagyva a gúnyos beszólását, újra Andrea-ra pillantok. A mosolya még szélesebb.
Éppen szólásra nyitnám a számat, mikor Anne lép be teljes harci felszerelésben, így én az asztalra teszem a bögrémet, és felfelé veszem az irányt, a fürdőszobába.
Az alapvető dolgokat elvégzem, majd felöltözöm. Nem vacakolok sokat az öltözékemmel, sem a sminkemmel, mivel tudom, a tó adottságait (mármint a vizet) valamelyik pasi ki fogja használni.
Hajamat felkötöm, majd lesasszézok az emeletről vissza, a nappaliba. Már mindenki ott van, Adam-et is beleértve.
- Valaki hívott! – közli velem Anne, kezében forgatva a telefonomat.
- Ki? – kérdezem hevesen. Szívem őrült dobogásba kezd.
Ha az, akire gondolok, akkor ez majdhogy nem hihetetlen! Két éve nem beszéltünk, s ez az én hibám. Míg ő próbált kapcsolatba lépni velem, én kerültem minden kontaktot.  Most pedig, hogy már ennyi idő eltelt a lelkiismeret furdalásom egyre nőtt. Már hiányoltam a vigasztaló szavait, a kedvességét, a törődését, és a szigorát, aminek hála néha úgy éreztem, ő apám helyett apám.
- Valami Trace… felvettem. Annyit mondott, hogy szóljak, hogy kerested, és ő most keres. Hívd fel! – nyújtja felém a telefonomat, én pedig rögtön kikapom a kezéből. Lélegzetem felgyorsul, ahogyan görgetem a telefonkönyvet. Halványan elmosolyodom, mikor megtalálom a számát, és már hívom is. Izgatottan várom, hogy újra halljam a két éve nem hallott hangját. Talán mindent elfelejtve újra kezdhetjük, talán minden olyan lehet, mint régen… Na, jó! Nem minden, de legalább a vele való kapcsolatom megjavulhat, és akkor máris több darab tűnik fel a régi életemből. A telefon végén hirtelen felszólal valaki:
- Lena? 

P.S.: Nektek már elkezdődött a tavaszi szünet? Meddig fog tartani? Ti örültök a hónak? Én személy szerint télen sem szeretem, szóval így tavasszal nagy örömmel fogadtam.xD

9 megjegyzés:

  1. Drága Summer!

    Te átkozott nőszemély! Hogy tehetted ezt? Miért itt kellet abba hagynod?

    1.:Hülye Andrea. Már most utálom, pedig még alig ismerem XD Esküszöm ha én Lena helyében lettem volna, megtéptem volna (amint kiderül)

    2.UTÁLOM DAVE-t, pedig én adtam neki a nevet XD Hülye, arrogáns, és kiismerhetetlen, meg persze bunkó. Azt hiszem össze foglalom egy szóban: Féreg. Nagyon remélem hogyha össze kerül Lena-val megváltozik, mert ha nem a monitor előtt fogom megtépni magam...

    3. Megint ilyen vég, kikészítesz, de tudom hogy büntetlek :P Várj tőlem egy fb üzit ;)

    U.i.: HOZD A KÖVETKEZŐT vagy...vagy...megdoblak egy párnával! És töröld le azt a vigyort a képedről ;)

    xoxo Katie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Katie!

      Már hiányoztak ezek a kommentjeid, le tudok esni a székről (röhögésemben), mikor látom, miket írsz!:D

      1.: Andrea tényleg nem igazán pozitív tulajdonságokkal rendelkezik. Lena... mást fog tenni, ha egyáltalán tenni fog valamit;D

      2.: Te adtál neki nevet, szóval vehetjük úgy, hogy te a fiad! Neveld meg!:D

      3.: A függővégeket imádom, de azt a legjobban, hogy tudom, mennyire szeretitek őket!:)

      Te aztán tényleg mentalista vagy; tényleg úgy vigyorogtam, mint a tejbetök a kommenteden x'D És ma, vagy holnap már jön is a 'Part Eight'

      xoxo*

      Törlés
  2. Drága Summer!

    Már tűkön ülve vártam az új részt,mivel nagyon megszerettem ezt a történetet.:)♥ Fantasztikus lett..:) Ahh.. asszem meghaltam Dave beszólásától. Cuki a pizsid.:) Már kora reggel képes flörtölni.:) És mi az hogy Dave és Andrea?? Mi ez köztük? Barátság extrákkal vagy annál több??? Jó hülye volt Dave,hogy mindjárt Andrea karjaiba futott,azután,hogy nem kapta meg Lena-tól amit akart. Haragudnék rá,de nem tudok.:)!!! És ki az a Trace??? Mennyi titok/személy fog még kiderülni Lena életéből? És megint egy függővég. Hogy én hogy utálom ezeket a függővégeket,azt leírni sem lehet..:D Most most akarok egy új részt!!!!!!!!!!!!:D:D:D:D Már alig várom!

    Mától elkezdődött a szünetem(hála az égnek:D) Jövő szerdán sajnos már megyek is iskolába.:/ A hóból már nagyon elegem van. Mert most akkor mire várjak nyuszira vagy a télapóra? :D Tavaszkor nem hóban akarok járni,hanem a virágokat szeretném nézni és a napsütést élvezni,nem a borús rossz időt. De hát nincs mit tenni,sajnos nem uralom az időjárást!:D És neked mikor kezdődik a szünet? És meddig tart? :D

    xoxo,Eternal Dreamer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eternal Dreamer!

      Örülök, hogy szereted a történetet, sokat jelent!:) Köszönöm! Dave már csak Dave, neki a flörötlés még álmában is megy!xD Mennyi kérdés! És mindre lesz majd válasz a következő részekben!;) A függővégeket a történet végéig nem fogom hanyagolni, csak mert tudom, hogy minden rész érkeztével mennyire "várjátok" őket.xD :DD Ma vagy holnap már jön is!:)

      Nekem is így van sajnos, ez-az egy hét tuti nem lesz elég arra, hogy rendesen kipihenjem a sulit. Én utálom a havat, és ez a kérdés bennem is felmerült! A télapó egyszer már meglátogatott szóval most már a nyuszit akarom^^ Szívemből szóltál, én is ezt szeretném tavasszal!:) Éééén egyszer megtanulom kezelni az időjárást, és akkor minden a megfelelő évszakban fog történni:DD
      Nekem is szerdán kezdődött, és szerdáig tart szóval nem vagyok túl boldog a rövid szünet miatt:D

      xoxo*

      Törlés
  3. Kedves SummerB!
    Nekemis tetszik sőt imádom. Ez az Andrea, nekem annyira nem szimpi. Na de másnak lehet, hogy az. Dave, most különösen jó fiú, az Andrea-s ügyet eltekintve, kérdezem én MI A JÓ **** (nem mondom - írom -, mi.xD) TÖRTÉNT VELE?!? Lehet, hogy csak szerintem, jó és mások tudnak a sorok között olvasni, de én olyan idiot vagyok, hogy az se megy! Szégyen, vagy nem szégyen; ez van, ezt kell szeretni :D. Köviiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit! :$

    Hugs,
    Bell

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bell Brooks!

      Örülök, hogy tetszik^^ Akkor Andrea senkinek sem nyerte el a tetszését? Mert nekem se.xD Dave... visszafogja magát, ha lehet így fogalmazni:D Nem vagy te idióta, jó meglátásod van!;DD
      Ma vagy holnap már jön is!:D

      xoxo*

      Törlés
  4. Drága Summer!
    1.Imádom a blogod, de megfoglak fújtani!
    2.Davet egyszer lefogom ütni!
    3.Mikorra várhatjuk a kövi részt?

    U.I.:Azért foglak megfújtani mert kínzol minket.És tudom, hogy hol laksz!xD

    xoxo, Myssi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága MyssiG!

      1.:Köszönöm, örülök, hogy tetszik!:D

      2.:Talán azaz ütés majd észhez téríti;D

      3.: Ma vagy holnap már jön is!:D

      A kínzás már a védjegyem! Nem félek ám, van zár az ajtón;DD

      xoxo*

      Törlés
    2. Már alig várom!
      És nyugi feltöröm a zárat!xD (nem ám, csak hülyülök!)

      Törlés