PART SEVEN

Sziasztok!
Nagyon, nagyon sajnálom, amiért ennyit késtem, de ihlet és idő hiányban szenvedtem. Ezt a részt is Katie Boo-nak köszönhetitek, mert ő adta a részötletet, a többi pedig csak úgy jött. Most csak simán leültem a gép elé, minden féle ötlet nélkül, ami nem szokásom, szóval lehet, hogy kicsit furcsa is lett ez a részt, amit sajnálok. Szóval rövid, furcsa, de nekem tetszik! Remélem nektek is! Az új szereplőnk képe pedig majd holnap kikerül a többi közé, hogy majd elképzelésetek is legyen felőle, mert egyhamar úgysem fogok tudni leírást adni róla! Nem akarom sokáig húzni az időt, még annyit szeretnék mondani: Angel W., kérésemre egy kritikával ajándékozott meg, amit olvasva én meg is örültem, mert alapjáratban én elégedett vagyok a kritkával, a hibákon pedig majd próbálok javítani.(Ha kíváncsiak vagytok a kritikára, akkor KATT). Ennyit szerettem volna mondani, jó olvasást!:)

xoxo*

PART SEVEN

Andrea Collins

Ujjaival erősen megragadja a csípőmet, és erősen a falnak nyom, ezzel egy erélyes nyögést kiváltva belőlem. Rögtön a nyakamnak támad, és ellenkezhetnék, de eszemben sincs! Az idők teltek, és én egyre jobban akartam őt, és ez a kívánat mostanra már felemészt. Utolsó emlékem az együttlétünkből az, amikor a legnagyobb élvezetet okozta nekem, reggel mégis felültetett. Érdekel-e? Nem, mert tudom, hogy Lena-t is választhatná, mégis hozzám fordult!

Kezei kényes területre tévednek. A nadrágom gombját vadállatként tépi le, és nem is várakoztat, lejjebb tolja a darabot az alsóneműmmel együtt, és keményen belém hatol ujjaival.

- Bassza meg…! – káromkodom el magam. Rég óta hiányolom már őt, és most végre megkapta, de tudom… most már nem hagyom, hogy elmenjen! Ő az enyém. Hozzám tartozik! – Dave – sóhajtok fel, s beletúrok, sűrű, kuszán álló, göndör hajába.

Helena Evans

Adam mindig kitalál valamit a napokra. Kreatívabb, mint gondoltam, bár az új ötletéért még annyira sem vagyok oda, mint az előzőért, pedig azt sem kedveltem. S az új ötlete, hogy utazzunk le a tópartra egy napra. Mikor megkérdeztem tőle, kire szokta hagyni a bárt, csak annyit mondott, hogy egy ismerősének. Tudtam, hogy nem akarja elárulni, ezért nem is firtattam, a kíváncsiság viszont könyörtelenül fúrta az oldalamat, ahogyan most is.

Túltéve magam Adam titokzatosságán felkeltem Anne-t. Mivel tegnap olyasfajta pizsama-partit tartottunk, az ágyamban terpeszkedik mély álmát alva. Nem kezdek el ugrálni az ágyon, ahogyan ő ébresztett múltkor, hanem csak gyengéden, a nevét mondogatva megrázom a vállát. Szőke haja miatt nem látom, hogy nyitva van-e a szeme, ezért erősebben kezdem rázni őt a vállánál fogva.

- Ébredj már, Anne! – csattanok fel ingerülten, mikor már egy ideje próbálom ébresztgetni.

- Mi van? – nyög fel álmosan, és kisöpri arcából a haját.

- Ma megyünk a tóhoz. Na, kelj már fel és készülj el! Fél óra, és mindenki kocsiba száll! – mondom, s már fel is állok, majd kisétálok a szobából. Igaz, még pizsamában vagyok, ezért nem tervezek kimenni az utcára.

A konyhába veszem az irányt, s elkészítem a reggeli teámat, majd a forró itallal teli bögrét a kezembe véve a nappaliba sétálok, és az asztalról felkapom a telefonom. A névjegyzékben kezdek kutakodni, míg megtalálom a keresett személy nevét. A híváskezdeményezés felületre helyezem az ujjam, s máris fülemhez emelem a készüléket.

Negyedik csöngés, ötödik, hatodik…

- A hívott szám jelenleg nem elérhető. Ha kíván üzenetet hagyni, a sípszó után megteheti.

Felsóhajtok, s visszateszem a telefont a dohányzóasztalra.

- Jó reggelt! – köszön nekem nagy mosollyal az arcán Andrea, amit máris furcsállni kezdek.

- Neked is – motyogom összeráncolt szemöldökkel. Végig mérem, de nem találok rajta semmi furcsát, nem változott tegnap óta, csak az arcmimikája lett vidámabb.

- Mit csináltatok tegnap este Anne-nel? – érdeklődik, s színjátékába bele is zavarodom. Nem hiszem el, hogy egy nap alatt ennyire megváltozott! Kedvesebb, nem mutatja magát olyan antiszociális fajtának.

- Filmet néztünk… és mást nem is. De… veled mi van? – nyögöm ki egy korty tea után.

- Semmi. Mi lenne? – von vállat, és a távirányítót kezébe véve bekapcsolja a tv-t. Éppen egy fekete-fehér film köti le a figyelmét, ami engem nem is izgat, csak tovább fürkészem az arcát, furcsállva a hangulatváltozását.

- Sziasztok! – lép be a nappaliba Ed és mögötte Dave, akinek a tekintete rögtön rám, majd Andrea-ra vándorol, aztán újra rám.

- Cuki a pizsid – kacsint felém Dave. Automatikusan lepillantok a nadrágomra, amin több száz maci tart a kezében egy rózsaszín szívet. Felsóhajtok, majd figyelmen kívül hagyva a gúnyos beszólását, újra Andrea-ra pillantok. A mosolya még szélesebb.

Éppen szólásra nyitnám a számat, mikor Anne lép be teljes harci felszerelésben, így én az asztalra teszem a bögrémet, és felfelé veszem az irányt, a fürdőszobába.

Az alapvető dolgokat elvégzem, majd felöltözöm. Nem vacakolok sokat az öltözékemmel, sem a sminkemmel, mivel tudom, a tó adottságait (mármint a vizet) valamelyik pasi ki fogja használni.

Hajamat felkötöm, majd lesasszézok az emeletről vissza, a nappaliba. Már mindenki ott van, Adam-et is beleértve.

- Valaki hívott! – közli velem Anne, kezében forgatva a telefonomat.

- Ki? – kérdezem hevesen. Szívem őrült dobogásba kezd.

Ha az, akire gondolok, akkor ez majdhogy nem hihetetlen! Két éve nem beszéltünk, s ez az én hibám. Míg ő próbált kapcsolatba lépni velem, én kerültem minden kontaktot.  Most pedig, hogy már ennyi idő eltelt a lelkiismeret furdalásom egyre nőtt. Már hiányoltam a vigasztaló szavait, a kedvességét, a törődését, és a szigorát, aminek hála néha úgy éreztem, ő apám helyett apám.

- Valami Trace… felvettem. Annyit mondott, hogy szóljak, hogy kerested, és ő most keres. Hívd fel! – nyújtja felém a telefonomat, én pedig rögtön kikapom a kezéből. Lélegzetem felgyorsul, ahogyan görgetem a telefonkönyvet. Halványan elmosolyodom, mikor megtalálom a számát, és már hívom is. Izgatottan várom, hogy újra halljam a két éve nem hallott hangját. Talán mindent elfelejtve újra kezdhetjük, talán minden olyan lehet, mint régen… Na, jó! Nem minden, de legalább a vele való kapcsolatom megjavulhat, és akkor máris több darab tűnik fel a régi életemből. A telefon végén hirtelen felszólal valaki:

- Lena? 

P.S.: Nektek már elkezdődött a tavaszi szünet? Meddig fog tartani? Ti örültök a hónak? Én személy szerint télen sem szeretem, szóval így tavasszal nagy örömmel fogadtam.xD