2013. június 14., péntek

PART NINETEEN

Sziasztok!
Mint tegnap mondtam a csoportban: ma rész! És itt is van! Megint nem egy rövid résszel jöttem, és izgalom is van benne ezerrel:D Köszönöm a 72 (!) feliratkozót, a kommenteket, amiket az előző részhez kaptam, és a pipákat! ÉS! Majdnem túlléptük a 20.000 oldalmegjelenítést!:) Igaz, még hátra van, kevesebb, mint 800 oldal megj., de nekem már a +19.000 is sok, szóval köszönöm, édesek vagytok!
Beszámoló a mai napomról: Mivel hetedik évfolyamba járok, ezért az évfolyamom ballagtatta az idei nyolcadikosokat, ami annyit jelent, hogy mi díszítettük fel a termeket, amikbe ők bevonulnak, meg az első emeletet is, amin végigmentek + a földszintet, és az udvart. Ezt úgy képzeljétek el, hogy 12:00-17:30-ig mi virágokkal voltunk körülvéve, és azokat raktuk ide, meg oda. KÉSZ BOTANIKUS KERT LETT! De most komolyan! MINDENHOL virág volt, MINDENHOL! Úgyhogy egy időre elegem lett a virágokból. :'D Végül is élveztem, mivel én és pár barátnőm kaptunk egy termet, amit mi díszítettünk, és szép is lett, csak már a végére elegem lett. Aztán pedig hattól nyolcig a suliban álltunk, és végig hallgattuk a búcsúbeszédeket, végig hallgattuk az előadásokat, majd a végén We are the World-öt énekeltünk. Bocs, én csak tátogtam ott hátul. :'D De azért szép volt, csak mindenki sírt, még a hetedikesek is! Barátnőim szemeiből a Niagara folyt, én meg ott álltam, és végig öleltem mindenkit, mint egy kőszikla. Aztán hazajöttem, és itthon kiadtam magamból én is a Niagarát. Sírtam, zokogtam, de mint állat, hogy én jövőre nem akarok ballagni, és hogy még az osztály nyomorékjai is hiányozni fognak. Ja, és szépen le lettem teremtve egy barátnőmmel együtt, mert végig röhögtük, miközben mindenki csendben volt. :'D Szóóóóóval rövidre fogva: nehéz, fárasztó, de jó napom volt. Ó! És rendeltünk PIZZÁT az osztállyal/évfolyammal ezért még kajáltunk is. :3 ^^
És akkor a rész! Jó olvasást!:)
xoxo*
PART NINETEEN

Egyfolytában Dave-n jár az eszem. Most, hogy két napig nem szóltunk egymáshoz, többször gondolok rá, mint általában. A két napban egyszer sem találkoztunk, nem beszéltünk; ő nem hívott, én sem hívtam, ő nem írt sms-t, én sem írtam. Többször volt az ujjam a hívás gombon, de egyszer sem nyomtam meg. Akármennyire is rossz érzés, hogy nem beszélünk és találkozunk, nem vagyok képes megbeszélni vele. Nem tudom a szemébe mondani, hogy egy részem még mindig fél tőle.

- Lena! Valaki jött hozzád! – nyit be a szobámba Adam, s egy mosollyal az arcán a fejével int, mire Dave jelenik meg az ajtóban. A kezemben tartott könyvet most becsukom, és az éjjeli szekrényemre teszem. Felülök az ágyon, a hátamat pedig az ágytámlának támasztom.

Adam becsukja az ajtót, miután Dave besétál, és leül az ágyamra. Az ajkamba harapva várom, hogy megszólaljon, de végül én teszem meg.

- Miért jöttél? – kérdezem, ezzel megtörve a csendet.

- Mert ezt meg kell beszélnünk.

- Azt hittem már megbeszéltük – vonok vállat, bár magam is tudom, hogy nem, ami a bárba volt, az egyáltalán nem beszélgetés volt, inkább egy vita, veszekedés, amit tulajdonképpen én kezdeményeztem.

- Egyáltalán nem beszéltünk meg még ezen semmit – rázza meg a fejét.

- Komolyan gondoltam, amit ott mondtam.

- Tudom, és sajnálom. Nem kellett volna parancsolgatnom neked - sóhajt fel.

- Igen, ez így igaz! Jól esik, hogy bocsánatot kérsz, de… nem csak ezzel van bajom – morgom az orrom alatt.

- Akkor? – vonja fel a szemöldökét csodálkozva.

- Én…

- Te?

- Én félek tőled – nyögöm ki nagy nehezen, s mikor ki mondom már meg is bánom.

- Tessék? – elcsuklik a hangja. A szemében csalódottságot látok, szíven ütötte, amit mondtam. – Ugye most csak viccelsz? Lena, nem mondhatod komolyan, hogy félsz tőlem! Nem… én… nem bántanálak. Ami volt az… az régen volt, más voltam. Ha tudtam volna, hogy te ennyire… csodálatos vagy, nem tettem volna – szaporán véve a levegőt, és kétségbeesetten gyűr maga alá az ágyon. Egyik kezével a fejem mellett támasztja meg magát, másikkal egy tincset a fülem mögé tűr.

- Én csak…, mikor kiabáltál…

- Lena, jegyezd meg! – szakít félbe. – Soha, de soha nem bántanálak. Nem tenném meg veled újra azt, amit három évvel ezelőtt. Én téged… én téged… nagyon… kedvellek – harap az alsó ajkába, ahogyan én is.

- Én is kedvellek – mosolyodom el. Az érintése minden kétségemet elhessegeti, minden félelmem megszűnik létezni. Csak ő és én vagyunk!

Szenvedélyesen csap le az ajkaimra, és édes csókokat hagy rajtuk. Egyik keze már a derekamon, a másik viszont még mindig magát támasztja a fejem mellett. Beletúrok sűrű, göndör hajába, és azokkal kezdek játszadozni. Ahogy a keze a pólóm alá csusszan, úgy érzem a világ hirtelen 180 fokos fordulatot vesz; minden a feje tetejére áll. Hirtelenjében a levegőt is szaporábban veszem, és kezeimet levezetem a mellkasára, majd végigsimítok rajta, a hasán is, majd én is benyúlok a pólója alá. Ahogy én az övére, ő úgy reagál az én érintésemre. Kissé megremeg, majd újra megfeszíti az izmait, hogy tudja magát tartani felettem. Mindketten zihálva válunk el egymástól. Homlokát az enyémnek dönti, és egymás szemébe nézve, mozdulatlanul zihálunk. Akármennyire is kívánom most, nem akarom megtenni, nem készültem még fel rá. Két hete… na, jó! Talán három hete járunk, és a közös múltunkat tekintve csoda lesz, ha két hét múlva meg fogom tudni tenni vele – nyugodt lelki békével.

- Ha nem akarod most, akkor mond meg. Nem akarok olyat tenni, amit te nem akarsz – lihegi.

- Akarom, de… nem készültem fel – mondom őszintén.

- Oké. – Egy apró csókot nyom a számra, majd mellém gördül.

Végig beszéljünk az elmúlt két napot: hogy ő mit érzett, hogy mit éreztem én. Sok idő telik el, mire rájövök, hogy ez a két nap neki sokkal rosszabban telt, sokkal jobban fájt neki, mint nekem, és emiatt bűntudatot érzek. Játszom az érzéseivel, mert ebben a két napban simán felhívhattam volna, hogy beszéljük meg, de nem tettem, mert a becsületem, a büszkeségem többet ért.

- Jól vagy? – ráncolja össze a szemöldökét.

Felsóhajtok, majd lovagló ülésben az ölébe ülök. – Annyira sajnálom – szorosan magamhoz ölelem, mire ő kissé csodálkozva, de rögtön visszaölel. Arcomat a nyakába fúrom, és még szorosabban ölelem.

- Mit sajnálsz? – kérdezi halkan egy idő után.

- Hogy… nem hívtalak fel, hogy megbeszéljük. Hogy hülye voltam.

- Nem voltál hülye! – tiltakozik. – A helyedben én is ki akadtam volna – neveti el magát zavarában.

Sem én, sem ő nem mond mást. Csak csendben ülünk, s öleljük egymást. Egyikőnk sem akar eltávolodni a másiktól. A percek telnek, de mintha ez semmi sem számítana. Az órák, a percek, a másodpercek mind csak apró töredékek egy napban, ahogy a napok is a hétben, a hetek a hónapban, a hónapok az évben, az évek pedig az életben. Elgondolkozom azon, hogy ezeket az hónapokat… talán éveket vele fogom-e eltölteni. Ha igen, akkor hogyan? Ha nem, akkor miért nem? Ezernyi ezzel kapcsolatos kérdés, de a jövő beláthatatlanságát számba véve egyre sem tudnék választ adni. De talán nem is szeretnék. Jó ez így! Nem tudom, mi lesz holnap, de reményeim szerint vele leszek, és emiatt boldog vagyok… boldog vagyok mellette.



Újra a bárban vagyunk, mint mostanában minden este. A hely most csendes, senki sem álldogál, senki sem táncol, nincsenek félrehúzott asztalok/székek, csakis ülő vendégek. Persze vannak holt részeg faszik, és nők is, de nem elnyomó létszámban. Furcsa így látni a helyet, de úgy gondolom, kell egy kis nyugis este is.

Dave azóta nem hajlandó elmozdulni mellőlem, mióta reggel megbeszéltük a dolgokat, de nem mondom, hogy nem esik jól.

- Sétáljunk – súgja a fülembe hirtelen Dave, és már össze is kulcsolja a kezeinket.

- Oké – bólintok.

New York utcáit a sötétség uralja. Az út szélén álló utcai lámpák viszont megvilágítják a járókelők és az autósok útját. A hűvös szellő végigsüvít az úton, és hirtelen mindent tökéletesnek érzek. Nem tudom, honnan jön az érzés, mitől és miért jön, de jól esik.

- Szeretem New York-ot – bukik ki belőlem elgondolkozva.

- Jobb, mint Boston? – mosolyodik el.

- Sokkal. Bostont sosem szerettem, csak elvoltam benne – vonok vállat.

A beszélgetést tovább viszi, sokat mesélek neki Bostonról, hogy milyen volt ott. Elmesélem, hogy milyen volt kiskoromban, milyen volt az életem, mindent. Örülök, hogy mindezt megoszthatom vele, és nem csak megjátssza a figyelmét, hanem tényleg érdeklődik az iránt, amit mondok neki.

Továbbra is szorosan kulcsolja össze a kezeinket, a dzsekije pedig rajtam van, mivel csak egy póló van rajtam, a városban pedig nincs nyári idő. Már nagyon el vagyunk távolodva a bártól, de úgy látszik őt ez nem zavarja, mert csak vezet tovább.

Az utcák erre felé már kihaltak, nincs ember rajtuk, csak mi. Egy-egy autó suhan el mellettünk, de nincs nagy forgalom. Nem messze tőlünk viszont egy magas, ismerős alkatú férfi áll a járda közepén. Akármennyire is hunyorítok, nem látom a pasas arcát, pedig arccal felénk van fordulva. Ahogy közelebb érünk, megvilágosodom. Nick. A szívem nagyot dobban. Nem tetszik ez nekem. Úgy áll ott, mint aki gyilkolni készül. Persze, nem hiszem, hogy éppen most egy súlyos merényletet készülne megtenni, de az állása megijeszt. Megszorítom Dave kezét, aki úgy tűnik szintén észrevette Nicket.

- No, lám csak! Úgy tűnik, még mindig együtt vagytok! – Az arcán undorító vigyor ül, ami még visszataszítóbbá teszi. – Hogy őszinte legyek, nem így terveztem – rázza meg a fejét egy teátrális sóhajjal kísérve.

- Mi a francot akarsz, Nick? – hangzik fel Dave mély, fenyegető hangja mellőlem.

- Játszadozni – a vigyora szélesedik. – A barátnőddel. Három évvel ezelőtt is mekkora bulit csaptunk, ugye, Dave?

Dave keze megfeszül, mikor felnézek rá. Homlokráncolva fixírozom az arcát, a reakcióját. A szívem egyre hevesebben dobog. Még jobban megijeszt az információ. Szóval Nick ott volt három évvel ezelőtt, s Dave mindvégig elhallgatta ezt előlem. Hagyta, hogy Nick, aki három évvel ezelőtt megerőszakolt, a közelemben legyen. Én pedig mindvégig úgy beszélgettem vele, mintha egy átlagos pasi lenne, aki rendes, bár kissé furcsa és ijesztő. Akármennyire is mérges vagyok most Dave-re, a figyelmem Nickre összpontosul. Az arcán még mindig ugyanaz a vigyor ül.

- Takarodj, Nick! – morogja Dave dühösen. Érzem a hangján, hogy csak egy szó kell, hogy felrobbanjon.

- Miért? Még csak most jöttem! – tárja ki a két karját, majd ejti vissza a testéhez. Felnevet. – Ugye nem gondoltad, hogy szó nélkül elmegyek? – közelebb jön, már csak két lépésre van tőlünk. Dave védelmezően a háta mögé tol, miközben még mindig markolja a kezem. – Olyan bájos – simít végig az arcomon Nick, de nem sokáig tartózkodik közel a keze hozzám, mert Dave agresszívan elcsapja innen. – Ne csináld már, Dave! Nem lehet csak a tiéd! Felezzük meg – ajánlja fel mézes-mázosan, ami még jobban feldühíti Dave-t. – Vagy csak szimplán legyen az enyém! Fogadjunk, ki tudnám elégíteni a kicsikét! Na, mit szólsz, Dave? Akarod, hogy jó legyen neki… mellettem? – provokálni akarja Dave-t.

Dave elmozdul előlem, és már csak azt látom, ahogyan Dave a földre szorítja Nicket, és az öklével, kíméletlenül püföli az arcát. A szám elé kapom a kezem, mikor meglátom Nick arcán lefolyni az orrából áradó vért. Dave-t viszont nem zavarja a vörös folyadék látványa, tovább üti. Egy pillanattal később pedig már Nick van fölül, és pár ütést visz be Dave-nek, míg én csak tehetetlenül állok. Mindketten föltápászkodnak, mikor Nick abbahagyja Dave ütögetését. Ha össze kéne mérni őket, rögtön tudnám, ki az esélyesebb. Természetesen Dave. Dave magasabb, s szélesebb, mint Nick, Dave-t viszont most az indulatai vezetik, nem pedig a józan esze. Dave egy mozdulattal letörli az orrából kifolyó vért a kézfejével, majd támadó mozdulattal megindul felé, és erőből az egyik épület falának löki, s elkapja az ingje nyakát.

- Ha egy újjal is hozzáérsz, eltöröm a kezed – köpi Dave a szavakat Nick arcába, aki erre csak elvigyorodik.

- Milyen fontos neked ez a lány! – nevet fel gúnyosan Nick. – Csodálkozom, hogy még melletted van. Nem illik ő hozzád, haver! Nem sokára, figyeld meg, dobni fog egy paliért, aki hozzá illik! Nem fogod sokáig szórakoztatni.

Dave mérgében újabb, és újabb ütést mér Nick arcába, akinek már szájából, orrából folyik a vér, a szeme alatt pedig egy súlyos seb van, ami valószínűleg holnapra belilul neki.

- Én boldoggá tudnám tenni! Boldogabbá, mint te – folytatja Nick, mikor Dave abbahagyja a püfölését.

A túlerőben lévő, göndör barátom még egy ütést ad Nick-nek ajándékba, majd emeli a kezét egy újabbra, de idejének érzem közbelépni:

- Állj! – kapom el a kezét, mire döbbenten hátra kapja a fejét, és felvont szemöldökkel pásztáz. – Nem éri meg! Nem kell még jobban bántanod, már megkapta! – szemeimet mélyen az övéibe fúrom. – Kérlek! – mondom, mivel még mindig nem lazítja el a kezét.



Nagy nehezen a lakásához tántorgunk, mert az közelebb van, mint Adam-é. Miután Dave rám hallgatott, és ott hagyta Nick-et, nem igazán szóltunk egymáshoz, de fogta a kezem az úton, és ez jól esett. Még mindig egymás kezét szorongatva ülünk a kanapén. Nem tudok, mit mondani. Nem vagyok már mérges azért, mert elhallgatta előlem, ki is Nick, és hogy kapcsolódik hozzám. Láttam már ma, hogy meddig lenne képes elmenni a védelmemért, és ez minden tettét felülmúlja.

- Haragszol? – kérdezi halkan, s kezét az állam alá teszi; felemeli a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Nem – rázom meg a fejem. Rögtön tudom, hogy arra érti, hogy nem árulta el azt a fontos információt, hogy három évvel ezelőtt Nick is megerőszakolt. – Eleinte haragudtam, de most már nem – sóhajtok fel. – Köszönöm, amit értem tettél – mosolyodom rá halványan.

- Bármikor megtenném – suttogja, s egy édes csókot lehel az ajkaimra.

A kanapén alszunk el, én a karjaiban, a mellkasán. Az érzés, ami elfog, mikor vele vagyok, leírhatatlan, és nem is fogok nyáladzani. Egyszerűen csak szeretek vele lenni, és kész. Ezt nem kell túlbonyolítani. Talán több is ez szimpla időmúlatásnál, de ezt még nem ismerném be. Korai még bármit is elkiabálni, elég az, ami most van. Kapcsolat. Kapcsolatunk van.

6 megjegyzés:

  1. Drága SummerB. ♥!

    Kissé kómásan és álmosan, de itt vagyok és kommentelek :D Te ballagtattál, én pedig holnap ballagok :) Milyen ironikus, nem? :D

    Imádtam ♥! Egyszerűen csak úgy faltam a sorokat és szomorúan jöttem rá a végén - túl gyorsan olvastam -, ennyi volt :$ Dave karaktere egyszerűen fantasztikusan ki van dolgozva, beleszerelmesedtem teljesen ♥ :$ Örülök, hogy Lena megbocsátott neki :D Nick mikor takarodik már el? :O :"D Utálom azt a férget, irritál a jelenléte... :$ Mindenesetre én szurkolok, hogy Lena és Dave között most már rendeződjenek a dolgok :) D ;)

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! Pihenésben gazdag hétvégét és nyári szünetet kívánok ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
  2. Drága Macy!♥

    Nagyon jól esik, hogy egy ideje már rendszeresen kommentelsz, köszönöm!♥

    Örülök, hogy tetszett!:3 Dave karakterét én is imádom, és azt veszem észre, hogy minél jobban előre halad a történet, én annál jobban imádom ezt a srácot.:D Nick még itt lesz egy ideig az garantált, szóval tőle nem lehet olyan könnyen megszabadulni, mint Birdy-től.xD

    Nem sokára hozom is, mivel itt a nyár, és több szabadidőm is akadt.:)

    xoxo*

    VálaszTörlés
  3. Kedves SummerB.! :)

    Iszonyúan vártam a folytatást -mint mindig- és most is csak ugyanazt tudom mondani, mint minden fejezethez; csodálatosan írsz, és amint megláttam a Bloggerben, hogy új van, rohantam, hogy olvashassak. Nagyon cuki lett a vége♥♥ Nick pedig megkapta a magáét. *elismerő-bólintás*

    ui.: Remélem nem sokára olvashatom a következőt is!♥
    ui2.: én is ballagtattam:))
    ui3.: Kellemes nyarat kívánok neked.♥♥
    ui4.: Mennyi 'ui' van márxddd♥

    xoxo Sophie T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sophie T.!

      Örülök, hogy vártad, és hogy tetszett! Amióta rendszeresen írsz, mindig jó olvasni, hogy milyen véleménnyel vagy a blogról!♥:D A vége szerintem is aranyos lett, a kedvenc "jelenetem" ebből a részből:DD

      P.S.: Már kint is van!;)
      P.S.2: Akkor tudod mennyire fárasztó:DD
      P.S.3: Viszont neked is!♥
      P.S.4: Hát bizony, van belőle pár :'DD

      xoxo*

      Törlés
  4. Kedves SummerB.!

    Iszonyúan tetszik, remek lett!:) Csak úgy faltam a szavakat, ami Nálam gyakra. Nagyon-nagyon tetszik! :) Imáááááááááááááááááááádom!♥
    Várom a következő részt!:) ♥

    Lizz Mayer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lizz Mayer!

      Örülök, hogy tetszik!:D Nagyon köszönöm♥♥
      Már kint is van!:D

      xoxo*

      Törlés