PART EIGHTEEN

Sziasztok!

Mint látjátok meg is érkeztem a résszel, ami nem olyan hosszú, mint az előző, de izgalmas... vagy mi. 

Köszönöm a kommenteket, nagyon édesek vagytok♥ Nem sokára válaszolni is fogok rájuk:D NAGGGGGYON köszönöm a 70feliratkozót! Mikor megláttam rendesen elképedtem! Még csak tizenhét tizennyolc fejezet van fent, de máris 70 feliratkozóval büszkélkedhet a blog!*-* A +18.000 oldalmegjelenítés sem semmi, amiért szintén köszönettel tartozom♥ 

Kivételesen nem akarok semmiről sem beszámolót tartani, csak jó olvasást!:)

xoxo*

PART EIGHTEEN

Négy nap telt el, amióta Nick feltűnt Adam bárjában, és bemutatkozott, mint Dave régi, jó barátja. Nem titkolom, hogy „kicsit” ijesztő, s talán még furcsa is, ahogyan rám néz, de mikor ezt Dave-nek megemlítettem, ő elintézte annyival, hogy csak nagyon emlékeztetem Nick-et valakire a múltjából. Ezzel kapcsolatban próbálok bízni Dave-ben, de nehezen megy, miközben a tudatalattimban valami azt súgja, hogy nem csak hasonlóságról van szó. Nick mikor csak a bárba jön – elég gyakran – szóval tart, kérdezget mindenféléről, de leginkább a múltamról, én pedig próbálok válaszolgatni neki, de nem könnyíti meg a dolgomat, ha keresztkérdéseket tesz fel New York-ról és Boston-ról, az ott történt dolgokról, a gimiről, a barátaimról és az okról, amiért ebbe a városba jöttem.

Dave viszont nem úgy viselkedik, mintha ő és Nick annyira jóban lennének. Próbál mindig kihúzni a Nickkel való beszélgetéseimből, és inkább tereli a témát. Többször volt már rá példa, hogy csak szimplán elrángatott Nick-től, és dühösen közölte velem, hogy kerüljem őt, mikor pedig rákérdeztem miért ő csak egy gyilkos pillantást vetett Nick-re. Nem tudom, miért ilyen dühös Nick-re, miért véd tőle ennyire, de minden egyes közbelépő-akciójánál egyre jobban felmegy bennem a pumpa.

 - Dave-nek nagyon sok barátnője volt már – ül le mellém Nick nagy mosollyal az arcán és kikér Anne-től egy szokásos whiskey-t jéggel.

- Mire akarsz kilyukadni? – ráncolom a szemöldökömet. Nick már többször is mesélt a négy napban Dave volt barátnőiről, de sosem hozta fel a témát csak úgy vaktában, és ezért most eléggé felkelti az érdeklődésem.

- Nem fontos – rázza a fejét magában kuncogva, s beleiszik a whiskey-vel töltött pohárba.

- Ha elkezdted, hát fejezd is be! – nyaggatom, és kíváncsian fordítom felé a fejemet.

- Csak annyi, hogy furcsa, hogy Dave így megállapodott melletted. Hidd el, ismerem, ez így nincs rendben – rázza meg a fejét.

- Ezt meg hogy érted? – kissé felháborodom a hangleejtésétől. Mintha Dave nem lenne képes a megállapodásra, mintha ő csak egy pasi lenne szív nélkül – így beszél róla Nick.

- Úgy értem, hogy ha a helyedbe lennék, és már pár éve ismerném, biztosan gyanakodnék.

- Nem tudnád kerek-perec kimondani, amire gondolsz? –Minden egyes mondatával növeli bennem a feszültségek.

- Nem biztos, hogy Dave olyan hűséges hozzád, mint te azt hiszed – közli velem szívtelenül.

- Van is rá bizonyítékod vagy csak előítéletes vagy? – vonom fel a szemöldökömet.

- Hallottál már Pixie-ről? – kérdezi, én pedig a fejemmel nemet intek. – Pixie többször is feltűnt Dave életében. Pár hónaponként, mikor Pixie abban a városban tartózkodik, mint Dave, összeülnek, és gondolhatod, hogy nem sakkozással töltik az időt – célozgat. – Pixie két napja itt van New York-ban, és Dave gondolom ebben a két napban nem igazán találkozott veled esténként – aljas mosoly virít az arcán.

Hátranézek Dave-re, aki merev tekintetével minket néz. Mikor a tekintetünk találkozik összeráncolja a homlokát, majd kérdőn felvonja a szemöldökét. Hirtelen elkapom a tekintetem, és a pultra fókuszálva sóhajtok egyet. Nem veszem kézpénznek Nick szavait, de mi van, ha igaza van? Ha Dave a hátam mögött tényleg Pixie-vel enyeleg a napokban, míg a szemembe teszi a szépet? Az alsó ajkam kezdem el harapdálni.

- Minden oké? – teszi a vállamra kezét Dave, mire én ijedtemben megugrom ültömben.

- Persze – mosolyodom el.

- Minden – vigyorodik el Nick újra.

- Miről beszéltetek? – kérdezi gyanakodva, mert a válaszom nem valami hihető.

- Semmi különösről – rázza meg a fejét Nick.

- Beszélgessünk – kapom el a karját hirtelenjében, s újból a női mosdót választom ki megfelelő helyszínként a beszélgetésünkhöz.

- Okéééé – furcsállva csukja be maga mögött az ajtót, s kíváncsian fürkészi az arcomat.

- Ki az a Pixie? – kérdezem meg. Talán elmondja, talán nem. Ha őszinte lesz velem, akkor már biztos, hogy nincs miért aggódnom, a másik lehetőség pedig egyikünknek sem kedvezne…

- Miért kérdezed? – Az állkapcsa megfeszül, a kérdésére vállat vonok. – Egy lány.

- Na, ne mond! – horkanok fel.

- Nick beszélt róla, ugye? – kezei ökölbe szorulnak, ahogy kiejti Nick nevét.

- Válaszolj, Dave! – kérem meg. A hangom szándékosan nyugodt, így próbálom elérni, hogy ne érezze ennyire sarokba szorítottnak magát.

- Régóta ismerem Pixie-t. Sokszor… voltunk együtt, már rég nem hallottam róla – süti le a szemét, mintha kissé szégyenkezne.

- Szóval rég nem is találkoztál vele? – reménykedem.

- Tavaly találkoztunk utoljára – von vállat. – Miért, mit mondott Nick? – újra feszültté válik, ahogy felteszi a kérdést.

- Hogy a napokban… te… és ő… szóval, érted! – harapok az alsó ajkamba.

Ellazult kezei újra ökölbe szorulnak, amikor meghallja, mit mondott Nick.

- Na, jó! Elég, ennyi volt! Nem beszélsz többet azzal a seggfejjel – a hangja olyan parancsoló, olyan agresszív, hogy összerezzenek, majd mikor tudatosul bennem a mondanivalója is, én is ökölbe szorítom a kezem.

- Ugye tudod, hogy nem parancsolhatsz nekem? – Megértem, amiért betelt neki a pohár Nick miatt, és ez még oké is, de miért parancsolgat nekem? Igen, együtt vagyunk, de ez már fel is jogosítja arra, hogy úgy viselkedjen, mint az apám?

- Ez most komoly, Lena? Ne mondd, hogy nálad nem verte ki a biztosítékot a hazugsága! – tesz felém egy határozott lépést.

- Nem ezt mondtam! – tiltakozom rögtön. – De nem parancsolhatsz nekem! Felnőtt vagyok, el tudom dönteni, mit akarok, és hogy mi jó nekem!

- Akkor most mit akarsz? Hogy nézzem jó szemmel, ahogy Nick ellenem fordít? És mi lett volna, ha nem is kérdezel meg Pixie-ről? Egy hazugság miatt dobtál volna ki, neked az jó lett volna? – szinte már kiabált.

- És akkor most az a megoldás, hogy megmondod, mit tegyek és kiabálsz velem? – egyre jobban megy fel bennem a pumpa, ahogy a vitánk lassan veszekedésbe megy át.

- Igen, mert te nem ismered őt! Fogalmad sincs, miket tett, milyen ember!

- Mert nem mondtad el! – emelem fel a hangomat már én is. – Többször is kérdeztem, ki ő, miért védesz tőle ennyire, de egyszer sem kaptam választ!

- Ha elmondanám, többé nem bíznál meg bennem! Ha elmondanám úgy kib*sznál, mint macskát szarni! Ha elmondanám újra összetörtnél! – teljesen ki van kelve magából, ami már nem is sok. Az, hogy ordibál, rendesen felébreszti bennem a bizonytalan énemet. Megijeszt a tudat, hogy képes velem így kiabálni, de ezt nem mutatom ki neki.

- Mi van? – értetlenkedem. – Csak viccelsz, ugye? Főleg mondd el! Ha az oknak, amiért távol akarsz tartani tőle, ekkora súlya van, tényleg tudni akarom! – hisztérikusan, hevesen csapok egyet a mellkasára mérgemben.

- Nem, Lena! Nem mondhatom el! – rázza meg a fejét.

- Akkor menj a francba! – kikerülöm, s figyelmen kívül hagyom, hogy utána kiabál, miközben én kirontok a bárból.

Futva indulok el Adam lakásához, miközben a járdán próbálom kikerülni a zavarodott embereket. Képtelen vagyok sírni, még csak egy könnycsepp sem marja a szemeimet. Igazából nem is értem magamat. Tudom magamról, hogy lobbanékony vagyok, hogy meggondolatlan vagyok, de ez még tőlem is elhamarkodott volt. Nagyon pipa vagyok Dave-re, amiért parancsolgat nekem, amiért megmondja, mit tegyek, mintha egy naiv kislány lennék, aki nem tudja eldönteni, mit akar, s azért is mérges vagyok, mert ordibált velem. Tudom, tudom: dühös, és akkor mindenki kiabál. De ez más… nem csak egyszerűen dühös volt, hanem szinte szétrobbant a méregtől, és ez megijeszt. Féltem tőle, félek tőle, mert három évvel ezelőtt nyugodt állapotában is képes volt megerőszakolni, és nem akarom kitapasztalni, hogy dühösen mit tudna velem tenni. Igaz, hogy Dave változáson ment keresztül – már ahogy elnézem -, de mindenkiben meg van a jó és a rossz, ő sem kivétel. Akármennyire is próbálok hinni abban, hogy nem lenne képes velem megtenni újra azt vagy esetleg mást, de ahogy ott álltam előtte, miközben a szemei sötétebb árnyalatra váltottak, és kiabált, megrémültem.

Berontok a csöndes, békés lakásba, majd rögtön a szobámba rohanok, és rávetem magam. Szeretnék sírni, kiadni magamból a dühömet, a mérgemet, a félelmemet, de képtelen vagyok. Akármennyire is próbálkozom egy aprócska, sós cseppet kikényszeríteni a szemeimből, nem megy, így feladom, és inkább visszadőlök a párnámra.

Arra kelek, hogy Adam egy gőzölgő kávéval teli bögrét tesz az éjjeli szekrényemre.

- Jó reggelt! – köszön nekem mosolyogva, mikor meglátja, hogy ébren vagyok.

- Neked is – viszonzom a mosolyát, és felülök az ágyon, majd a bögrét a kezembe veszem. – Hogy-hogy kapok kávét? Legtöbbször kényszerítenem kell téged, hogy csinálj nekem. – Belekortyolok a forró koffeinbombába, majd hirtelen vissza is húzom a számat, mivel a kávé tényleg forró. Fintorogva teszem vissza a bögrét az éjjeliszekrényemre.

- Hallottam, mi történt tegnap Dave és közted – mondja.

- Csak te tudod? – vonom fel a szemöldökömet.

- Én hallottam a kiabálást. Sokáig voltatok ott, hát megnéztelek titeket, és akkor hallottam, de a többieknek nem mondtam. Miért veszekedtetek?

- Hát hallottad, nem? – újra végigfekszem az ágyon, a takarót pedig a nyakamig felhúzom.

- Csak a felétől. – Ő is befekszik mellém az ágyba, ezért felé fordulok.

- Először Pixie-ről kérdeztem meg, majd azon vesztünk össze, hogy parancsolgat nekem, aztán pedig már Nick miatt – vázolom fel röviden.

- Szakítottatok?

- Nem tudom – rázom meg a fejem. – Még semmit sem tudok – sóhajtok fel.

- Nem érné meg véget vetni a kapcsolatotoknak emiatt. Pixie-nek rég nincs helye Dave életében. A parancsolgatásról annyit, hogy Dave-ben néha túlságosan is túlteng a birtokló vágy, ennek következtében pedig szereti megmondani a tulajdonának, hogy mit tegyen. Ne értsd félre, nem irányításmániás, csak dühében túlmegy a határokon. Nick miatt pedig nem kéne összevesznetek, ő egy barom, nem éri meg. – Kedves Adam-től, hogy védelmébe veszi Dave-t, de még így sem segít döntést hozni.

Nem reagálok semmit, csak bámulok a plafonra, és agyalok a dolgon. Az, hogy szakítsunk nem tűnik egy kellemes megoldásnak, de nem tudnám csak úgy elfelejteni azt, ahogyan kiabált velem. Be kell látnom, hogy most komolyan fogalmam sincs, hogy mit akarok…