PART SEVENTEEN

Sziasztok!
Mint a csoportban is mondtam, meghoztam mára a hosszú, izgi részt, amivel már nagyon megváradtalak titeket! Sajnálom, hogy ennyit halasztottam, de a vizsgák fontosak voltak, s felemésztették az időmet.
Na, akkor most az annyit említett vizsgákról (ha nem érdekel titeket nem kell elolvasni :')): A poén az, hogy a matek sikerült a legjobban, pedig (lehet, hogy emlékeztek; a matek miatt volt egy időben olyan ritkán rész) az megy a legkevésbé. De! Jól sikerült, mind a szerkesztéses, mind a kompetencia. A nyelvtannal is elbajlódtam, ahogyan a szövegértéssel is, bár vagyok olyan hülye, hogy csak kettőt csináltam meg a háromból, mert nem láttam a harmadikat.:'D Az irodalom tételek: na! A koppanás: az egész osztály teljesen be volt zsongva. Mindenki feszülten ült az egyik terembe, ahol ügyeletes tanár vigyázott ránk, míg névsor szerint nem következünk. Pechemre (vagy inkább szerencsémre) az ötödik vagyok a névsorban, így gyorsan túlestem rajta. A 14 kidolgozott tételemből az utolsó négy nagyon nem ment, és pechemre melyiket húztam? Hát azt a nyomorult 12-est! Csokonai élete és a Reményhez c. vers elemzése. Felkészülési idő: míg az előttem lévő gyerek felel, kapok egy lapot, és írjam le amit tudok kulcsszavakban, és az segítség lehet a felelésnél. Na, én semmit sem tudtam. Csokonai: született - pont pont pont, halt meg - pont pont pont. ENNYI! Aztán a Reményhez-t összekevertem a Szeptember végén-nel, de nem volt nagy probléma, mert a kettő majdnem ugyanaz.xD Nyögdécselve elmondtam, amit tudok (keveset). Odaadták nekem a verset (szimpla vers, segítség rajta nincs), és kérték hogy idézzek. Én erre mit csináltam? Hát felolvastam az egész verset. A felkészülő lapot végül elkérték, pedig én szivecskéket, csillagokat, virágokat meg házikókat rajzoltam rá :') A POÉN: NÉGYEST KAPTAM.:D Na, ilyet se éltünk még! A vége felé már akik levizsgáztak, mind sírtak (a lányok, kivéve engem meg az egyik barátnőmet), mert rossz lett. Mindenki azt húzta, amit a legkevésbé tudott...
A kémia TZ-m is ment... fogjuk rá, van egy kedves padtársam, aki volt olyan kedves, és segített nekem!^^ 
Holnap még rendes tanítás aztán pedig osztály kirándulások. Mi eddig úgy állunk, hogy szerda mozi, csütörtök: aqua world, péntek: vidámpark. Úgyhogy nem sokára vége a tanításnak, jönnek a kirándulások #happy.
Nektek hogy sikerültek a vizsgák? Hova mentek/mentetek az osztállyal kirándulni vagy oszt.program (vagy mi xD)?:D
A sok pofázás után a rész! Jó olvasást!

xoxo*  

PART SEVENTEEN

A KÉP CSAK ILLUSZTRÁCIÓ! (A háttér és a helyzet más!)

Az ajtó nyílik, Dave pedig pimasz mosollyal az arcán lép be a szobába. Tekintete rögtön a felsőtestemre vándorol, csak egy melltartó van rajtam. Pár pillanatig mozdulatlanul bámul, én szintén mozdulatlan vagyok. A feszültségtől egy végtagom sem hajlandó engedelmeskedni nekem, s ezért csak piros fejjel állok előtte. Egy kósza sóhaj szakad ki az ajkai közül, s benedvesíti őket a nyelvével. Zavaromban a földet kezdem pásztázni, nem tudom, mit csináljak. Akárhogyan is akarom, hogy a felsőtestem végre fedett legyen, nem tudok mozdulni a cél érdekében.

Dave lassan sétál hozzám, s egyik kezével az enyémet kapja el, a másikkal pedig végigsimít a karomon. Az érintésére megremegnek a lábaim, a szívem hevesebben ver, a légzés pedig hirtelen nehéz feladatnak bizonyul. Szégyenlősen harapok az alsó ajkamba.

- Nincs okod a szégyenlősségre, gyönyörű vagy – súgja a fülembe vággyal teli hangon, és játékosan beleharap a fülcimpába.

- Köszönöm – szinte csak lehelem a szót.  – Most menj ki! – mondom már határozottabban, miután kissé összeszedem magam.

- He? – vonja fel a szemöldökét értetlenül, én pedig egy mosollyal az arcomon intek az ajtó felé. – Nem tök mindegy, úgyis láttalak már! – meglendítve a kezem mutatok újra az ajtó felé, mire nevetve, de elhagyja a szobát.

Gyorsan felkapom a felsőmet, és belenézek a falra szegezett tükörbe. „Gyönyörű vagy” – mondta pár perccel ezelőtt. Hát én mindennek látom magam csak gyönyörűnek nem. Viszont jól esik, hogy ezt mondta, még ha csak udvariasságból mondta is, vagy csak hogy csökkentse a zavaromat. Még csak az apró aránya is annak, hogy gyönyörűnek lát, zavarba ejtően kellemes érzés.

- Köszönöm, hogy hazahoztál – mondom, miután ajtót nyit nekem, s én kiszállok az autóból. Becsukja a jármű ajtaját, és óvatosan neki nyom. Bal keze a derekamon, a jobb pedig a fejem mellett, úgy támaszkodik meg az autón. Egy fél mosoly díszeleg az arcán, ami már magában is felpezsdít.

- Igazán nincs mit – suttogja az ajkaimba.

Hosszú, szenvedélyes, mégis gyengéd csókot hagy az ajkaimon, majd egy apró puszit az arcomon. Elmosolyodom az ajkai érintésére.

- Este találkozunk – köszön el már teljes vigyorral az arcán, majd az autót megkerülve beszáll a kormány mögé. Elrugaszkodom az autótól, majd figyelem, ahogyan elhajt.

Vidám mosollyal az arcomon lépkedem be Adam lakásába, s mivel ő nincs itthon, egy tál popcorn társaságában, leülök a kanapéra egy film erejéig.

Anne-vel New York utcáin lépkedve tárgyaljuk ki a másik tegnap-estéjét, bár hallva, hogy ő otthon ült és a régi ismerőseivel váltott pár szót a neten, nekem biztosan jobban telt az estém.

- Akkor most dúl a szerelem? – mosolyodik el Anne, miután a Starbucks-ból szerzett jegeskávéjából kortyol párat.

- Mi? Dehogyis! Ez nem szerelem! – tiltakozok hevesen, mielőtt még félre értene valamit. A szerelem ettől a kapcsolatnak nem nevezhető valamitől még messze jár, és lehet, hogy ide sem fog érni. Az, hogy együtt vagyunk mind szép, és jó, de most komolyan! Én és ő? Valahogy nem tudom elképzelni, hogy pár hónap múlva már egymás szájából eszünk meg ilyesmi. Nem vagyunk mi annyira egymáshoz valók, hogy ebből a kapcsolatból valami komoly is kisüljön. Persze, szeretném, de reálisan végiggondolva ezt az egész kapcsolatnak nem nevezhető valamit, tényleg nem fog komolyra fordulni.

- Még! – vágja rá egy kacsintás kíséretében.

Egy sóhajtással ráhagyom. Nem akarok leállni vitázni ezen, nem akarom meggyőzni, hogy ebből minden lehet, csak szerelem nem, mert lehet, hogy tévedek. Nem látok sok esélyt a kapcsolatunknak, de lehet, hogy az ’esély’ aránya növekedni fog a komoly felé.

Az este hamar eljön, és azt veszem észre, hogy alig várom, hogy lássam. Anne beszél valami idióta filmről, amikben a zombik kapnak főszerepet, de nem nagyon figyelek. A gondolataim csakis a csillogó, gyönyörű zöldszempárral rendelkező srác körül forognak. Az ajkamba harapva gondolok az együtt töltött éjszakára, és annak a jelentésére. Meglehet, hogy én fújom fel, és nyálas vagyok, naiv és esetleg gyerekes, de igenis fontos volt azaz éjszaka mindkettőnknek. Már csak azért is sok jelentőséggel bír, mert nem történt semmi. Nem akart megfektetni rögtön, mint a többit. Apró mosoly kúszik az arcomra, miközben az tudatosul bennem, hogy ezekszerint nem csak egy vagyok neki a sok közül.

- Figyelsz te rám? – von kérdőre Anne felvont szemöldökkel, és kissé dühös pillantással.

- Persze – felelem egy széles mosollyal az arcomon.

- Tudod, mikor veszem be – motyogja az orra alatt kissé sértetten. – Na, gyere! – ragad kézen, és máris elindulunk Adam bárja felé.

Az utat végig hülyéskedjük, és örülök, amiért Anne-nek sikerül kicsit elterelnie a gondolataimat Dave-ről, mert az, hogy egyfolytában csak rajta kattog az agyam, már kicsit nyomasztó.

A nevetéstől fulladozva rontunk be a bárba, és próbálunk újból lélegezni. Mindketten mély levegőt veszünk, és abbahagyjuk a nevetést, majd leülünk ahhoz az asztalhoz, ahol Adam éppen összetűzdelt papírokat elemez.

- Mit nézel annyira? – érdeklődöm, mikor leülünk.

- Csak a behozatalt. Múltkor nem szállítottak ki mindent, és most alapos akarok lenni – sóhajtott fel.

- Ja, oké! Akkor kiszolgálhatom magam? – intek a pult felé, ahol italok százai sorakoznak fel, várva arra, hogy valaki megigya őket.

Egy bólintással jelzi nekem, hogy szabad a pálya, én pedig erre már fel is pattanok, s otthonosan mozogva a helyen megkeresem a kólát és a whiskey-t.

- Ki kér még? – kérdezem meg, miközben magamnak öntöm egy pohárba össze a két italt.

- Nekem! – szólal meg Bella az ajtóból. A hirtelen hangra rögtön oda kapom a fejem, s Bella társaságában megpillantom Andrea-t, Edet és Dave-t.

Igyekszem úgy tenni, mintha Dave jelenléte nem lenne hatással rám. Mintha nem is érdekelne, hogy itt van. Nem akarom, hogy rögtön az a csaj legyek, aki elolvad egy sráctól, mert – bár ez most igaz – szánalmas. Előveszek egy másik poharat, s a felét whiskey-vel, a negyedét pedig kólával töltöm meg. Bella lecsap az italra, és mohón kortyol belőle. Sikeresen lenyomja az egészet, és az üres poharat visszahelyezi a pultra. Magamban elmosolyodom.

- Szia – karol át Dave hátulról, s suttogja a fülembe a szót. Egy apró puszit lehel a nyakamra, majd felemeli a fejét, és testével még közelebb fészkelődik hozzám. Izmos mellkasa a hátamhoz préselődik, ahogy combja pedig az enyémnek.

- Szia – pillantok oldalra fordított fejjel rá. Elmosolyodik az üdvözlés viszonzására, majd a poharamat az egyik kezébe véve iszik bele. Az ital fele Dave torkát szántja végig, míg a másik fele a pohár alján nyugszik. Kiveszem a kezéből, s a másik felét én húzom le, majd az üres üveget a pultra teszem.

- Mikor akarsz kinyitni? – kérdezi meg Dave Adamtől, még mindig hozzám simulva.

- Még van tíz percem – von vállat. A papírokat az asztalra helyezi, és a testtartásából arra következtetek, hogy befejezte a kiszállított áruk ellenőrzését. – Mert?

- Pár ember már kint ácsorog – magyarázza a mögöttem álló srác a kérdése okát.

- Öt perc. Öt percet tudnak várni – Dave mellkasa kissé rázkódik, amikor kuncogni kezd Adam válaszától, és hanyagságától.

Csend áll be, egyikőnk sem szólal meg a bárban.

Hirtelen ötlettől vezérelve szembe fordulok Dave-vel, közben a karjai még mindig erősen szorítanak magához. Csíntalanság csillan meg a szemében, ahogy a tekintetem rögtön az ajkára vándorol. Kezét lejjebb vezeti a csípőmre, amibe belemarkol. Mosolyogva pipiskedem fel az ajkához, amire egy apró csókot nyomok, majd rögtön el is húzódom, mert meghallom a New Empire - One Heart Million Voices c. számát.

- Ú! Hangosítsd fel! – parancsolok Adam-re nagy mosollyal az arcomon.

- Imádom ezt a számot – jegyzi meg Bella és Anne egyszerre, mire feléjük kapom a fejem.

- Én is – bólintok.

Dave elengedi a derekamat, s egy lépéssel meghátrál. A kezét nyújtja felém.

- Hölgyem? – vigyorodik el, aminek hatására a gödröcskék megjelennek az arcán, s szemei újra csillogni kezdenek.

Kezeimet olvadozva az övébe csúsztatom, és hagyom, hogy a pult mögül ki, és az asztalok közé vezessen. Elmosolyodom, mikor kezeit a derekamra csúsztatja, de előtte még az enyéimet felvezeti a tarkójához.

- Ne már! Ez olyan nyálas! – szólal meg gúnnyal a hangjában Andrea. Ha szemmel ölni lehetne, én már halott lennék!

- Csak azért mondod, mert neked senkid nincs! – hangsúlyozza ki a ’senki’ szót Dave fölényes vigyorral az arcán. A többiek csak a mosolyukat visszafojtva pillantgatnak Andrea-ra, s várják a reakcióját, ami csak egy horkantás.

A dal alatt a szemkontaktus végig meg van közöttünk. A szívem ki akar ugrani a helyéről, a pulzusom az egekben, az arcom pedig irul-pirul. Még egy sráccal sem táncoltam így, főleg nem spontán ötlettől vezérelve! Dave minden szempontból más, mint az eddigi barátaim. Míg a régiek csak a jól bevált megbízik-bennem-aztán-meghúzom technikával szedtek fel, addig ő nem. Igaz, a múltunk eleve megakadályozza, hogy így közeledjen felém, de ez anélkül is más.

Fejemet a mellkasának döntöm, s elmosolyodom. A dal a fejemben csendül fel, s a szövegének minden szava visszhangzik. Olyan jó érzés a közelsége, hogy a karjaival úgy ölel át, mintha bármelyik pillanatban történne egy baj, aminek következményeképp elvesztene. Karjaival óv, véd, s biztonságban tart. Kezeimet felvezetem a hajába, mivel tudom, mennyire szereti, ha a fürtjeivel játszanak. Szíve egy kicsit gyorsabban kezd verni az érintésemre, ami felgyújt bennem egy tüzet, ami őrülten magas hőmérséklettel kezd bennem lángolni. Nem tudom, mi ez, s miért van ez, de jó érzés. Belülről melenget, és boldogságot áraszt. Alsó ajkamba harapva nézek fel rá. Az arcát fürkészem; azt a természetfelettien gyönyörű, tökéletes arcot, amelyen az összes lány szeme megakad.

A dal véget ér, de még mielőtt teljesen eltávolodnánk egymástól Dave-vel, ő gyorsan magához húz, s egy érzéki, lassú csókot nyom a számra.

A hely már szédültig tele emberekkel, akik mind vagy természetüktől/kedvüktől fogva boldogok, vagy az alkohol hatásától. Mindenki jól érzi magát, örül a hétvégének, bulizik. A hangulat a mi társaságunknál sem eltérőbb. Adam boldog, mások hangulata rá is hatással van. Bella és Ed már eláztak egy fél órával ezelőtt, Andrea egy ismeretlen sráccal enyeleg a közvetlen közelükben (értsd: az asztalunknál), Anne pedig mosolyogva, felpörögve szolgálja ki a vendégeket, én pedig a bárnál ülök, és szóval tartom őt. Ami Dave-t illeti egy ideje már nem láttam, de ez most különösebben nem is nagyon érdekel, nem aggódom.

Dave Campbell

A sikátor sötétsége, és borultsága már eleve nem tetszik, de a helyzet még rá tesz egy lapáttal. Az előttem álló személlyel farkasszemet nézve próbálom távozásra bírni. A kezeim ökölbe szorulnak, mikor egy lépést tesz a bár hátsó bejárata felé. Testemmel védem a bejáratot, de leginkább a bent tartózkodó lányt. Nem kell, hogy ez a barom újra találkozzon vele! Nem kell, hogy jobban felkavarja az életét, az érzéseit, mint én.

- Menj el, senki sem akarja, hogy itt légy! – mondom határozottan, keményen.

Gúnyosan felnevet. – Ne csináld már, Dave! Mi az, amit ennyire el akarsz titkolni? – vicsorog. A kérdésére minden izmom megfeszül, nem igazán akarom neki elmondani, ki is van odabent. – Ha nem mondod el, hát megnézem magamtól! – keményem megindul az ajtó felé, de még mielőtt félre tudna lökni, elkapom a pólóját, és keményen a falnak nyomom. A gúnyos, megvető vigyor nem tűnik el a képéről, a szemeiből árad a játékvágy. Neki ez csak egy játék, semmi más.

- Takarodj, Nick! Semmi kedvem átrendezni a képed, de ha bemész, esküszöm, megteszem – sziszegem agresszívan.

Nick már számtalanszor tanúja volt a dühömnek, mind közvetve, mind közvetlenül. Többször borultam ki már miatta, s tanítottam meg arra, hogy velem szemben inkább húzza meg magát, de minden egyes eset után elfelejti megfogadni ezt a „tanácsot”.

- Dave, nyugi! – kezeit az enyémekre teszi, ezzel jelezve, hogy engedjem el. Talán őrült vagyok, talán nem, de elengedem. – Na, mond csak, ki védesz te ennyire?

- Miből gondolod, hogy védek valakit? – kérdezem egy vállvonás közepette.

- Ismerlek már, mint a tenyeremet! Találj ki! – bátorít egy vállveregetéssel.

- Bent van a lány – motyogom, ő mégis megérti, s rögtön tudja, kire célzok. A vigyora szélesebb lesz, s lassan úgy néz ki, mint egy őrült.

Még mielőtt megállíthatnám, besiet a bárba, s csak a hűlt helyét hagyja maga után. Mikor végre tudatosul bennem, hogy bement, a düh elárasztja a testem. Ha bármit is tesz Lenával, nem ússza meg szárazon, azt garantálom! Hirtelen félelem nyilall belém, mi van, ha tényleg tesz valamit vele, de én nem tudok tenni semmit? Erősebb vagyok, mint ő ez tény, nagyobbak az esélyeim, ha verekedésre kerülne a sor, de én még mindig itt vagyok kint, míg Nick már nagyban odabent!

Gyorsan utána iramodom, de mikor beérek, rögtön összezavarodom. A szememmel Lenát keresem a sok ember között. Az asztalunknál nincs, ott csak Andrea-t falja egy idegen pasi. Adam és Ed egy csajt próbálnak fűzögetni, aki úgy tűnik benne van a dologban. Bella négy sráccal billiárdozik. Lena… Lena pedig a bárnál Anne-nel! Átverekedem magam az álló emberek sűrűjén, és gyorsan Lena felé veszem az irányt, de még mielőtt oda tudnék érni, meglátom Nick-et. Ott ül, Lena mellett. Nick a kezét nyújtja Lena felé, aki vonakodva bár, de kezet fog vele. Mielőtt még meggondolnám, mit fogok mondani, mikor odamegyek, hozzájuk sétálok. Lena vállára teszem a kezem, aki rögtön felém kapja a fejét, s mikor meglát, elmosolyodik.

- Szia – köszönök neki, s egy csókot nyomok az ajkaira, miközben szememmel Nick-et nézem, s várom a reakcióját, ami csak egy vigyor.

- Na, jó! Elég már! Nem kell mindig emlékeztetnetek arra, hogy magányosan szingli vagyok! – csap közénk Anne humorral a hangjában. Elmosolyodom, mintha Nick jelenléte semmit sem változtatna a hangulatomon. – Dave, ő itt Nick! – mutat az említett személy felé Anne. Terveim szerint úgy tennék, mintha nem ismerném Nick-et, ő viszont úgy tűnik nem akarja titkolni az ismerettségünket:

- Tudom. Dave-vel nagyon, nagyon régóta haverok vagyunk. Szinte testvérek. Régen mindent együtt csináltunk – a minden szóval Lena-nak szeretne célozgatni, de megnyugtat, hogy nem esik le neki Nick célozgatása.

- Mindent? – Bassza meg, Anne!

- Mindent. De tényleg mindent, mindent tudok róla, minden cselekedetét tudom, ahogy ő is az enyémeket. – Míg Nick beszél, én egyfolytában Lenát nézem. A lány ajkai elnyílnak egymástól, és értetlenkedve kapja felém a fejét. Sejti…

- Azért nem mindent – mondom inkább Lenának, mint a többieknek.

- Jaj, ne mond már! – legyint Nick, mire kap tőlem egy gyilkos pillantást.

- Beszéljünk! – ragadja meg hirtelen a kezem Lena, s kezd el a mosdók felé rángatni.

A női mosdóba érve kulcsra zárja az ajtót, s dühösen pördül meg. A pultnak támaszkodva próbálom nem kimutatni az idegességemet. Lena-nak nem kell tudnia, Nick mit tett…

- Női mosdó? Úgy tűnik, ez a mi közös helyünk – próbálom oldani a feszültséget. Egy félmosoly kíséretében odasétálok hozzá, s egy hajtincset a füle mögé tűrök.

- Ott volt? – kérdezi megtörten, kicsit remeg a hangja. – Ott volt akkor? – teszi fel a kérdés bővített változatát.

- Nem – hazudom. – Nem is tudja, mi történt. Tudom, azt mondta mindent együtt csináltunk, de ez nem igaz. Sok mindenről nem tud, csak ő abban a hitben van, hogy végig őszinte voltam vele. De, nyugi, ő nem tud róla!

- Biztos? – harap az alsó ajkába. Ez normális körülmények között állatira felizgatna, de most nincs hatással rám. Most jobban aggódom érte, mint törődöm a szexuális igényeimmel.

- Száz százalék! – mosolyodom el megnyugtatóan. A mosoly talán kicsit erőltetett, de megteszi, mert egy lágy puszit nyom a számra. Még ez a kis érintés is felgyújt bennem minden lángot, és az érzékeim kiélesednek.

- Oké – bólint megnyugodva.

Nick és Lena folyékonyan elbeszélgetnek, bár Lenában még mindig ott van a vonakodás. Én mindvégig csak feszültek bámulom Nicket. Még mindig aggódom, hogy elszólja magát Lenának, vagy csak simán kedve szerint újra megteszi azt, amit három évvel ezelőtt. Ha Lena megtudja, hogy hazudok teljesen biztos vagyok benne, hogy véget vet annak, ami köztünk van. Igaz is lenne, az ő helyében én is ezt tenném, ha megtudnám, hisz’ ezt mégis csak el kellene mondanom neki, de egyszerűen képtelen vagyok a szemébe mondani! Nem kell, hogy még valami miatt aggódjon…