Epilógus - MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ

Drága, édes Olvasóim!
Erre aztán nem számítottatok, ugye? Igazából én sem. Tegnap olvastam újra az egész történetet, és eszembe jutott, hogy megérdemelnétek egy szép, kerek befejezést, mert igaz, van egy 20. fejezet, de akartam, hogy kapjatok egy kis betekintést Lena és Dave jövőjébe. Nem hosszú, egy kis szösszenet, de Epilógusnak tökéletesen megfelel.
Egy ideig nem is néztem rá a blogra, amit nagyon szégyenlek, de - mint mondtam - tegnap újra felléptem ide, és csodálkozva néztem, hogy +38.000 oldalmegtekintést kapott az oldal. Azért közölném, hogy mikor bezártam a blogot, "csak" "20.000 volt. A feliratkozók számát viszont egész idő alatt végig követtem. A számok lengedeztek 78, és 82 között, de végül - egy ideje - megállapodott a másodikon. Köszönöm, hogy ennyi idő után sem iratkoztatok le, mivel ez azt mutatja, hogy annál többre értékelitek a történetet. Igazából köszönök mindent. Remélem tetszeni fog ez a kis semmiség, és nem lombozlak le titeket egy ilyennel. Lehet, hogy más jövőt képzeltetek el nekik, én viszont maradtam egy szokásos változatnál, mert már így is túl sok nem mindennapi dolgon mentek keresztül a főszereplőink.
Remélem tetszeni fog, jó olvasást!:)

Infinite love,

Chanel B.

EPILÓGUS

Öt évvel később

Öt év. Öt éve vagyunk együtt Dave-vel, de még mindig nem untuk meg egymást, pedig az ember azt hinné, ennyi idő után egy kapcsolat ellaposodik. Hát, a miénk nem. Még mindig ugyanolyan tűzben égünk, mikor egymáshoz érünk, mint anno. A kapcsolatunk sziklaszilárd, habár egy-egy veszekedés becsúszik. Hetente. Vagy naponta. Sokat vitázunk, de csakis apróságokon. Mint például, hogy miért nem teszi be a koszos alsóját a szennyesbe, vagy hogy miért nem mosogat el. Ezek a problémák pedig nagyon is aprók, mi viszont mindig elefántot csinálunk a bolhából.

Két évvel ezelőtt sikerült elköltöznöm Adam-től, és össze cuccoltunk Dave-vel. Nagy döntés, nagy lakás, nagy ár. Takaríthatok rá egyfolytában. Igazából egy kaland az egész. Egy megpróbáltatás. Még nem lett teljesen elegem, de számtalanszor akadtam már ki.

Egy ideje már dolgozom is. Egy újságnál lettem fotós. Persze én is megmásztam azt a bizonyos ranglétrát, amit annyian előttem, de pár hónapja végérvényesen is főállásban dolgozom a lapnál. Igaz, nincs nagy karrierem, de jól fizet. Egyébként sem vagyok nagyravágyó, megelégszem ezzel is. Dave továbbra is vezeti a klubját, ami a mostani időszakban a fénykorát éli. Mindkettőnk élete egyenesben van, s párhuzamosan haladunk előre az ösvényünkön.

A nagy hír pedig: megkérte a kezem. Egy hete, én azóta is lázban égek, még mindig nem szoktam meg, hogy egy gyémánt gyűrű pihen a bal kezem gyűrűsujján. Szélesen vigyorgok, mikor meglátom a kis ékszert, és ez Dave-nek is feltűnt. Esküvőt egyelőr nem tervezünk, szerintem azzal még várunk pár évet. A költözést sem siettük el, ezt sem fogjuk. Haladunk a magunk kis tempójában, de ez nekünk tökéletesen megfelel.

Adam lakásában álldogálunk, várjuk, hogy Andrea végre betoppanjon a barátjával. Hozzájuk illően késnek, de már megszoktuk, ezért nem rójuk fel.

Fél órás késéssel ám, de a vörös hajú lány is megérkezik, nyurga, félénk barátjával. Dave és én esetlenül álldogálunk előttük, míg ők a kanapén terpeszkednek és kíváncsian méregetnek minket. Ahogy elnézem Dave-t, nem igazán szeretné ő bejelenteni a nagy eljegyzést. Nem tudom, hogyan kezdjem. Tartsak bevezetőt? Vagy csak mutassam fel a balkezem, és várjam meg, míg leesik nekik? Nem. Egyik sem túl kedvező variáció.

Felsóhajtok. – Tudjátok… egy hete…. – dadogok. – Szóval egy hete történt, és…

- Terhes vagy? – kérdezi bambán Adam.

- Dehogyis! – vágom rá heves tiltakozás közepette. – Csak…

- Eljegyeztem – közli Dave teljes higgadtsággal, mosolyogva.

Pár percig csak némán bámulnak kettőnket, majd hirtelen felpattannak, és vidáman ölelgetnek halálra minket. Azért megnyugtató tudni, hogy mindenki örül a dolognak. Kicsit féltem Andrea reakciójától, mert az idők során kiderült, hogy Dave neki nem is annyira közömbös, mint azt állította, de elnézve nagy mosolyát, ő sem bánja. Úgy tűnik, szereti a barátját, és ennek én is nagyon örülök. Mióta együtt vannak, sokkal boldogabb, többet is mosolyog, mint azelőtt. Ha pár hónappal ezelőtt megkérdezik, milyen férfit tudnék elképzelni Andrea mellé, rávágom, hogy egy nagydarab, szex éhes barmot. Viszont Ethan egyáltalán nem nagy darab, nem szex éhes, és nem is barom. Egy kedves, visszafogott, vékony, alacsony srác, aki a tenyerén hordozza Andrea-t. Ez pedig így van jól.

Adam kiveszi a hűtőből a pezsgőt, majd elosztja a poharakban.

- Hogy vetemedtél ekkora hülyeségre? – kérdezi Adam Dave-től.

- Adam – szólok rá, de azért én is elmosolyodom.

- Sikerült megfognia a tökeimet – nevet fel Dave.

- Szó szerint? – vonja fel a szemöldökét Anne vigyorogva.

- Mindkettő – vágja rá a göndör hajú barátom.

A többiek pikáns megjegyzéseitől az arcom piros árnyalatban pompázik. Próbálom elrejteni a zavaromat azzal, hogy Dave mellkasába bújok, de aligha sikerül. Mindenki pontosan tudja, mennyire cikinek érzem a témát. A barátom átkarol, majd egy puszit nyom a fejem búbjára, s a fülemhez hajol.

- Szeretlek – búgja érzékien.

A testem megremeg, amint meghallom a szót, s megérzem forró leheletét a nyakam, és a fülem találkozásánál. Még mindig ilyen reakciót vált ki belőlem. Őrület, hogy ez a férfi, öt év után is képes lángra lobbantani a bennem lévő tüzet. Képes meglepetést okozni, megbűvölni, újra, és újra magába bolondítania engem. Szeretem. Kétségkívül szeretem.

Az emberek azt mondják, pár év után kialszik a szerelem, a tűz, és helyette a szeretet és a tisztelet marad. Ezennel megcáfolom ezt az állítást. A szerelem képes ugyanúgy – ha nem jobban – égni két emberben, mint a kezdetekkor. Persze a szeretet és a tisztelet sem marad ki a játékból.

Végre úgy érzem, hogy az életem tökéletes, minden sínen van. Itt élek New York-ban, van egy biztos állásom, ami jól fizet, amit szeretek is, és vannak barátaim, akikre bármikor számíthatok. Minden tökéletes! A sötétség, ami öt évvel ezelőtt fenyegetett, már a közelembe sem mer jönni, hála az én Hősömnek, aki még a széltől is óv. A bátyámról ne is beszéljünk; még mindig félt Dave-től, annak ellenére, hogy évek óta ismeri, és tudja, hogy sosem bántana… de hát ez egy báty feladata. Féltenie a húgát egy pasitól.

Nem mellesleg, a 2012. december 03-a nem szerepel a naptáramban. Az a nap számomra nem is létezik, nem is emlegetjük egy jó ideje. Pár év múlva remélhetőleg feledésbe is merül. Tudom, hogy Dave nem tenné meg újra, teljes mértékben bízom benne, és ez mindennél fontosabb.

- Én is szeretlek – suttogom a mellkasába halkan.